Foci

Egy perc alatt került távol a Juve a BL-től

A torinói csapat hiába vezetett 2-0-ra hazai pályán a Chievo ellen, 2-2-es döntetlent játszott.

Alessandro Del Piero egy értékesített büntetővel ünnepelte egyéves szerződéshosszabbítását, majd a második félidőben Alessandro Matri használta ki a védők hibáját, így 55 perc után úgy tűnt, zsebben lehet a meccs és az Öreg Hölgy feljön a rivális Lazio, Roma kettősre.

Ez végül nem így történt, ugyanis egy perc alatt Uribe és Sardo is mattolta Gigi Buffont, majd a kapus későbbi bakija miatta a meccset is megnyerhette volna a Chievo, igaz a csereként beálló Luca Toni is telibe trafálta a kapufát a legvégén, maradt a 2-2-es döntetlen.

A Juventus ezzel szinte le is mondhat a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyről, az ott tanyázó Udinese előnye öt pont két fordulóval a vége előtt, míg a római duó is három egységgel előzi meg a Juvét.

Eredmény – Serie A, 36. forduló
Juventus – Chievo 2-2 (1-0)
Gólszerző:
Del Piero (13. – 11-esből), Matri (55.), illetve Uribe (68.), Sardo (69.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik