Foci

Az első tavaszi El Clasico

A Real Madrid és a Barcelona megkezdi négymeccses háborúját: szombat este bajnokin találkoznak először a Bernabeuban.

A spanyol labdarúgó-bajnokság legfontosabb mérkőzését rendezik magyar idő szerint 22 órától Madridban. Igaz ez még akkor is, ha az aranyérem sorsa Jose Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője szerint is eldőlt már. A portugál a Sporting Gijon elleni bajnoki előtt nyilatkozta azt, hogy amennyiben nem szerzik meg mind a három pontot, nem lesznek bajnokok. Nos, azon a találkozón 1-0-ra kikapott a királyi gárda.

A két csapat tökéletesre vizsgázott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a Barcelona 5-1-re, majd 1-0-ra verte a Sachtar Donyeck csapatát, míg a Real 4-0-ra, illetve 1-0-ra verte a Tottenhamet.

A madridiak nyolc év után jutottak ilyen messzire a legrangosabb európai kupasorozatban. A két-két sima továbblépés azt jelentette, hogy a sztárcsapatok egymás ellen küzdenek majd meg az elődöntőben: a továbbjutó a május végi BL-döntő résztvevője lesz a londoni Wembley-stadionban. A Király Kupa döntőjében is ez a két csapat érdekelt, de megunni biztosan nem fogják egymást.

Az El Clasico őszi mérkőzését a 13. fordulóban a Barcelona nyerte meg 5-0-ra, a gólokat Xavi, Pedro, David Villa (ő kettőt is szerzett) és Jeffren lőtte. A találkozó utolsó pillanataiban ráadásul tovább alázta magát a Madrid, hiszen Sergio Ramos elvesztette a fejét és kiállíttatta magát.

Íme, az őszi mérkőzés összefoglalója:

A bajnokságot 84 ponttal vezeti a Barcelona, a Real Madridnak 76 pontja van. A mai meccsen kívül még hat forduló van hátra a 2010-2011-es szezonból.

A pénteki sajttájékoztatón Jose Mourinho egyetlen kérdésre sem válaszolt, segítője, Aitor Karanka tette ezt meg helyette. Később a Special One azzal indokolta némaságát, hogy szavait rendszeresen kiforgatják, ezt akarta megelőzni.

„Ez a Madrid sokkal erősebb, mint az, amelyikkel ősszel játszottunk” – véli Pepp Guardiola, a Barca mestere. „Ahhoz, hogy bajnokok legyünk, le kell győzni őket. Soha nem láttam még olyan együttest, amelyik olyan erős a levegőben, mint a Madrid. Elég három mozdulat, vagy három másodperc és gólt érnek el a kapu előtt. Távol kell tartanunk Valdestől a labdát” – aggodalmaskodott Guardiola.

A Barcelonában ismét pályára léphet Puyol, az ő jelenléte pedig valamelyest enyhítheti edzője óvatosságát.

Spanyol labdarúgó-bajnokság, 32. forduló:

Real Madrid – Barcelona (Madrid, Santiago Bernabeu Stadion, 22 óra)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik