Foci

A Manchester búcsúztatta a Chelsea-t

Sir Alex Ferguson csapata kettős győzelemmel lépett túl riválisán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A két angol együttes első összecsapásán Wayne Rooney góljával a United nyert a Chelsea otthonában, így a visszavágó előtt ők számítottak esélyesebbnek a továbbjutásra.

Sir Alex Ferguson, a Manchester menedzsere saját csapatát dicsérte a mérkőzés előtt, valamint elmondta, szerinte a Chelsea-nek egy rögeszme a BL-sorozat, ahol azonban csak a legjobbak érhetnek a csúcsra. A londoniakat irányító Carlo Ancelotti elárulta, csapata a hátrány ellenére sem fog nekiesni ellenfelének, megpróbálnak higgadtak maradni, hiszen Rooneyék nagyon jók a kontratámadásokban is.

A szokásos nagy iramban kezdődött a mérkőzés, ami viszonylag kiegyenlített volt, a hazaiak megengedhették maguknak, hogy az ellentámadásokra operáljanak. Mindkét csapat próbálkozott, igazán nagy lehetőség azonban eleinte nem adódott.

A 26. percben aztán a mexikói Harnández talált a Chelsea kapujába, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.

Az első félidő vége előtt nem sokkal O’Shea adott remek labdát Giggsnek, a walesi szélső középre passzolt, ahol a leshatáron mozgó Hernández közvetlen közelről passzolt a hálóba (1-0). A United vezető találata azt jelentette, hogy a Chelsea-nek már két gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz.

Carlo Ancelotti a második félidőre Drogbát küldte be Torres helyére. A 60. percben pont az elefántcsontparti csatár szabadrúgását kellett bravúrral hárítania Van der Sar-nak. Húsz perccel a vége előtt Ramires a második sárga lapját is megkapta, így a londoniak helyzete szinte már reménytelenné vált. Ekkor azonban jött Drogba, aki meglépett egy indítással, majd laposan a Manchester kapujába lőtt (1-1).

Nem kellett sok Ferguson csapatának, a középkezdés után egyből válaszoltak: Park Ji-Sung kapott jó labdát a kaputól nem messze, majd ballal a bal alsó sarokba bombázott (2-1).

A hazaiaknak ez az eredmény tökéletesen megfelelt, összesítésben 3-1-re kerekedtek felül, így bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A fináléba kerülésért a Schalke vagy az Inter lesz Giggsék ellenfele.

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő – visszavágó
Manchester, Old Trafford, 74 000 néző, Vezette: Benquerença (portugál)
Manchester United – Chelsea 2-1 (1-0)
Manchester United: Van der Sar – O’Shea, Ferdinand, Vidic, Evra – Nani (Valencia 75.), Carrick, Giggs, Park Ji-Sung – Rooney, Hernández. Menedzser: Sir Alex Ferguson
Chelsea: Cech – Ivanovic, Alex (Ferreira 82.), Terry, A. Cole – Ramires, Essien, Lampard – Anelka (Kalou 61.), Torres (Drogba 46.), Malouda. Menedzser: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Hernández (43.), Park Ji-Sung (77.) illetve Drogba (77.)
Sárga lap: O’Shea (19.), Evra (59.) illetve Ramires (33.), Malouda (37.), Terry (41.)
Piros lap: Ramires (70.)
Továbbjutott a Manchester United, 3-1-es összesítéssel.

A Sahtar Donyeck-Barcelona (0-1) mérkőzésről itt olvashatnak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik