Foci

Vasas, MTK: menekülnének

A két budapesti csapat a bentmaradásért küzd a labdarúgó Monicomp Ligában: sorsdöntő találkozó lesz a Fáy utcai.

A labdarúgó NB 1 22. fordulójának nyitónapján kétségtelenül nem a Vasas-MTK találkozót várják a hazai foci hívei, hiszen az éllovas Videoton a Zalaegerszeggel meccsel majd.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lenne fontos a fővárosiak összecsapása. A Vasas Kaposváron tudott nyerni az előző körben, és tavasszal még mindig nem vették be a kapuját, míg az MTK a Siófok elleni vereségével egy pontra van csupán a kiesőhelyen álló balatoniaktól.

Komjáti András, a Vasas szakvezetője szerint ugyanolyan harci kedvvel kell nekivágni a 90 percnek, mint a korábbi fordulókban, ez vezethet eredményre az élet-halál harcot vívó MTK ellen.

Garami József szerint nehéz feltörni a piros-kékek védelmét, de mindenképp nyernie kell a csapatnak Angyalföldön, amit jó védekezéssel és eredményes helyzetkihasználással érhetnek el. Az MTK a hétközi szurkolói ankéton összefogást hirdetett, meglátjuk, a fiatal csapat játékosai mennyiben vérteződtek fel a nagy összeborulás után.

Monicomp Liga, 22. forduló:

Vasas-Híd – MTK Hungária (Fáy utca, 17 óra)

A Vasas várható kezdőcsapata: Németh G. – Kulcsár, Mileusnic, Gáspár, Katona – Lázok, Lisztes, Kovács G., Arsic – Ferenczi, Rezes.

Az MTK várható kezdőcsapata: Szatmári – Vukadinovics, Szekeres, Sütő, Ladányi – Pátkai, Vukmir, Kanta – Könyves, Tischler, Pál.

AJÁNLOTT LINKEK:

Labdarúgás: Vasas-HÍD – MTK (vasassc.hu)
Csak egy választásunk van (mtkhungaria.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik