Foci

Fordított a Paks, kikapott az MTK

A fővárosiak vereségükkel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, a Siófok pedig megkapta az esélyt a bentmaradásra.

Kevés gól született a magyar labdarúgó-bajnokság két pénteki mérkőzésén, és a szombati játéknapon sem kényeztettek el minket a csapatok.

A Ferencváros 1-0-ra verte az Újpestet, a Vasas pedig Kaposváron nyert ugyanilyen arányban. A szombati találkozók közül mindegyiken szerepelt legalább egy olyan csapat, amely a kiesőhelyek elkerüléséért küzd, hiszen nagyon nagy a tömörülés a középmezőnyben.

A Kecskemét első 2011-es idegenbeli sikerére készült, de a döntetlennel is megelégedett volna Tomiszlav Szivics vezetőedző. A Haladás elsősorban Kenesei révén veszélyeztetett folyamatosan, de a második félidőben már a liláknak is volt helyzete. Egy sem jutott el azonban addig, hogy a végén gól szülessen belőle. A szombathelyiek végül az utolsó pillanatokban harcolták ki a győzelmet, a 92. percben Tóth Péter lőtt a kapuba.

Az MTK hazai vereségével nagy bajba került. A Siófok volt az ellenfél, az a Siófok, amely a forduló előtt még kiesőhelyen állt, és bár győzelmével is ott maradt, feljött az előtte álló kék-fehérekre. Mindkét gólt Délczeg szerezte.

A Pápa és a Paks két középcsapat, de a vendégek a harmadik pozícióból vágtak neki a 21. fordulónak. Bárányos még a hazaiaknak szerzett vezetést, de a bravúrcsapat fordított, így – fura kimondani – tapad a második helyezett Ferencvárosra.

A Zete és a Honvéd bűnrossz első félidőt produkált, nem történt semmi a 45 perc alatt. A második játékrész elején a hazaiak megszerezték a vezetést, a vendégek pedig nem tudtak erre megfelelően reagálni, Ivancsics próbálkozgatott. A meccs utolsó tíz percében esett még egy-egy gól, de ez a nap nem a Honvédé volt (Hajdú kiállítása miatt tízen fejezték be a vendégek).

A kora délutáni találkozón a Szolnok bravúrosan pontot rabolt a bajnokesélyes Videotontól (1-1).

Eredmények – Monicomp Liga, 21. forduló:

Haladás – Kecskeméti TE-Ereco 1-0 (0-0)
gól:
Tóth P. (92.)

Pápa – Paks 1-2 (1-0)
gólok:
Bárányos (40.), illetve Böde (46.), Magasföldi (72.)

MTK – Siófok 1-2 (0-0)
gólok:
Sütő (57.), illetve Délczeg (39., 78.)

Zalaegerszeg – Honvéd 2-1 (0-0)
gólok:
Turkovs, Kamber, illetve Akassou (11-esből)
kiállítva: Hajdú (Honvéd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik