Foci

Van Persie: a bíró egy vicc volt

Az Arsenal hollandja szerint Massimo Busacca a neki felmutatott második sárga lappal kinyírta a játékot.

Abban talán minden szurkoló egyetérthet, hogy a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés kulcsmomentuma az 55. percben, 1-1-es állásnál jött el, amikor Robin van Persie lesre futott, majd a sípszó ellenére is kapura bombázta a labdát. A találkozó játékvezetője, Massimo Busacca emiatt sárgát adott a hollandnak, akinek ez volt a második, mivel az első felvonásban törlesztett egyet Dani Alvessel szemben.

A többi már történelem, Xavi mezőnyből, Messi a büntetővonalról vette be az amúgy pazar napot kifogó Manuel Almunia kapuját, a 3-1-es katalán siker pedig a barcelona továbbjutását eredményezte a negyeddöntőbe – az odavágón 2-1-re nyertek az Ágyúsok.

Van Persie a találkozót követően a Sky Sportsnak úgy fogalmazott, ez a döntés nagyban befolyásolta a párharc végkimenetelét, a döntést magát pedig „viccnek” nevezte, mondván hogyan hallhatta volna a sípszót, miközben 95 ezer üvöltött a lelátón – ezt a véleményét már a pályán is nyomatékosította, hatalmas karjelzésekkel mutogatott a publikumra.

Azzal érvelt, hogy amennyiben hosszú másodpercek teltek volna el a bírói jelzés és a labda elrúgása között, akkor még megértené, most azonban nem erről volt szó, rögtön utána lendült a lába. Hozzátette, nem érti Busacca miért fújt csapata ellen, a londoniak elárulva érzik magukat.

Íme az eset:


barcarvpred57
Uploaded by arsenalist. – Car, truck, and motorcycle videos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik