Foci

Dzsudzsáknak sok kérője akad, konkrétum nincs

Menedzsere szerint sok érdeklődője van Dzsudzsák Balázsnak, a holland PSV Eindhoven magyar labdarúgójának.

Vörösbaranyi József, a játékos menedzsere a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, a válogatott balszélső legszívesebben Spanyolországban játszana, ám még egyáltalán nem biztos, hogy a PSV-ből egyenesen az Ibériai-félszigetre vezet majd az útja.

Dzsudzsákkal kapcsolatban az elmúlt hetekben leginkább a Juventus és a Dinamo Kijev érdeklődéséről lehetett hallani, és ezeket Vörösbaranyi sem cáfolta, ám jelezte, több dolgot kell majd figyelembe venni az esetleges átigazolás előtt.

“Azon dolgozunk, hogy egy megfelelő klubot találjunk Balázsnak. Ezt több tényező is meghatározza, egyrészt az ára, másrészt, hogy mely klubok érdeklődnek iránta. Szerte Európában vannak kapcsolataink, úgy gondolom, jól előkészítettük a dolgot” – nyilatkozta menedzser.

Dzsudzsák remek őszi szezont zárt Eindhovenben, a bajnokságban 10-szer volt eredményes, s 11 gólpasszt adott, a goal.com be is választotta az ősz csapatába, és az Eredivisie sztárjának nevezte.

A 23 éves szélső kivásárlási ára 12 millió euró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik