Foci

Német tinédzsert figyel a Juve

A Juventus évről évre tervezi egy-egy német középpályás megvásárlását, januárban összejöhet az üzlet.

A Juventus az elmúlt négy évben Torsten Frings, Bastian Schweinsteiger és Mesut Özil megvételét is ágendába vette, ám 2006 őszén a két előbbiről, egy éve utóbbiról maradt le. A korábbi lista egyre fiatalabb futballistákat tartalmazott, ám a legújabb kiszemelt még a 20. életévét sem töltötte be – de már gólt lőtt a Bayernnek.

Patrick Hermann nevét a Borussia Mönchengladbach Leverkusen elleni 6-3-as diadala során jegyezte meg a világ, a fiatal támadó középpályás két bombagóllal vette ki a részét a Bayer elleni „mészárlásból”. Csapata azonban jobbára a hullámvasúton „ücsörgött” – egy-egy jobb eredményt két-három „völgy” követett -, viszont legutóbb a Ruhr-vidéki „csikók” megtréfálták a címvédőt, s ebben az első gólt szerző Hermannak is oroszlánrész jutott.

A Tuttosport írása szerint a Juventus kinézte magának a 19 éves tehetséget, ám a torinóiak két további futballistát, a hoffenheimi szélső védő Andreas Becket, valamint a hannoveri Konstantin Rauschot is figyelik. Rausch is a védelem szélén érzi jól magát, s ami mellette szól: az ára mindössze 3 millió (a hannoverit a Milan is vinné).

A napilap megerősítette, hogy a torinóiak képviselői több alkalommal is megnézték kiszemeltjeiket, legutóbb a Borussia-Bayern-meccsen is jelen voltak, s Hermann teljesítménye meggyőzte őket, ugyanakkor a góllal és gólpasszal villantó 21 éves Marco Reusról is elismerően nyilatkoztak.

A négy játékos közül Beck a legdrágább (mintegy 6-8 millió euró a kivásárlási ára), Hermann 2.5-3 milliójába, Reus 5,5 milliójába kerülne az olaszoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik