Összefoglaló:
A mérkőzés egyértelmű győztese Ausztrália, amely azok után, hogy az első mérkőzésen elvesztette Cahillt, majd a mai mérkőzésen Kewellt, nem zuhant össze, és nagyszerű csapatjáték mellett megőrizte az esélyét a továbbjutásra.
A meccs elején váratlanul szerzett vezetést a Socceroos, majd ugyanolyan váratlan volt az egyenlítés is. Kewell kezezése a lent feltüntetett videó alapján is véleményes volt.
Ghána folyamatosan támadott a találkozón, de 1-1 után mindig rossz megoldást választottak Asamoah Gyanék. Néha persze hátul is figyelniük kellett, mert az auszik még 9 mezőnyjátékossal is képesek voltak veszélyes helyzeteket teremteni.
Egy nagyon izgalmas találkozón maradt a döntetlen, így ebben a csoportban még bármi lehet. Az utolsó körben Ghána Németországgal, Ausztrália pedig Szerbiával csatázik majd.
A D-csoport állása két mérkőzés után:
1. Ghána 4 pont 2-1
2. Németország 3 pont 4-1
3. Szerbia 3 pont 1-1
4. Ausztrália 1 pont 1-5
95. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A VÉGEREDMÉNY: 1-1!
![Ghána – Ausztrália 1-1 1](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Vérzik a feje, az orra, összefejelt Kennedyvel.
![Ghána – Ausztrália 1-1 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Egy távoli lövést hárított.
90. PERC: 3 perc hosszabbítás lesz.
![Ghána – Ausztrália 1-1 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Két próbálkozás is volt Muntaritól.
89. PERC: A szabadot Muntari tekerte be, Mensah fejelt nagy helyzetben, fölé.
![Ghána – Ausztrália 1-1 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Amoah esett el 22 méterre a kaputól.
![Ghána – Ausztrália 1-1 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Boateng helyett Amoah érkezett 4 percre.
![Ghána – Ausztrália 1-1 6](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Muntarit buktatta hátulról.
86. PERC: Az ausztrálok nem adják fel, folyamatosan támadnak. Igen, emberhátrányban is.
86. PERC: Annan egyébként Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár unokaöccse.
![Ghána – Ausztrália 1-1 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Wilkshire helyett Rukavytsia.
![Ghána – Ausztrália 1-1 6](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Chipperfieldet akasztotta.
81. PERC: Le a kalappal az auszik előtt. Ghána ellen 10 emberrel tudják tartani az eredményt. Ez nem kis teljesítmény.
![Ghána – Ausztrália 1-1 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
28 méterről lőtt Emerton, fölé…
![Ghána – Ausztrália 1-1 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Buktatta Chipperfieldet.
![Ghána – Ausztrália 1-1 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Muntari pályára lép, K. Asamoah helyett!
![Ghána – Ausztrália 1-1 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Határeset, ismét.
72. PERC: Hatalmas helyzetet hagyta ki az ausztrálok: lesgyanús helyzetben Wilkshire maradt elöl, Kingson azonban a közeli lövését védte.
![Ghána – Ausztrália 1-1 13](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Lesgyanús helyzetben volt résen.
71. PERC: Boateng adott nagyon nagy labdát Asamoah Gyannak, aki nagyon mellészúrta a labdát ígéretes, ugyanakkor kissé kisodródott helyzetben.
![Ghána – Ausztrália 1-1 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Holman helyett Kennedy.
67. PERC: Asamoah Gyan erősen lőtte a kapu elé a labdát, de az mindenki előtt elsuhant, nagy helyzet volt.
ANNAN ÉS NEILL HARCA:
![Ghána – Ausztrália 1-1 15](http://media.nu.nl/m/m1by09nj1mgv.jpg%20)
66. PERC: A ghánaiak elszórakozzák, túlcifrázzák a támadásaikat, vagy ha épp nem ezt teszik, idő előtt lőnek, irreális szituációban.
![Ghána – Ausztrália 1-1 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Chipperfield érkezett Breschiano helyére.
![Ghána – Ausztrália 1-1 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Veszélyes helyről ívelt Addy, sikertelenül.
60. PERC: A szokásos felosztás: Gyan lő, Schwarzer véd. Ő nem bizonytalanodik el, mint egy-két kollégája.
![Ghána – Ausztrália 1-1 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Wilkshire lőtte középre, Moore melléfejelt.
![Ghána – Ausztrália 1-1 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Owusu-Abeiye érkezett Tagoe helyére.
55. PERC: Rengeteg ausztrál szurkoló van a stadionban, és ők minden jó megmozdulást díjaznak a hősiesen játszó ausziak biztatására.
![Ghána – Ausztrália 1-1 20](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Wilkshire adta be a labdát. Tagoe tisztázott.
52. PERC: Türelemjátékra kényszerül Ghána, annak ellenére, hogy úgy döntöttek, a támadás határozza meg a második félidei játékukat. Az auszik nem adják könnyen a bőrüket, védekeznek.
![Ghána – Ausztrália 1-1 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Asamoah Gyan lövését ütötte ki.
47. PERC: Öt a három ellen indult a ghánai támadás, de Asamoah Gyan hamar előtte a labdát, mellészállt.
![Ghána – Ausztrália 1-1 22](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Elkezdődött a második félidő.
Helyzetjelentés: Jó meccs, Ghánát és talán a világot is meglepte az ausztrál gól, igaz, ebben Kingsonnak is van szerepe, aki mellényúlt a labdának, amely így kiperdült a kezéből, épp Holman elé.
A 11-es előtti helyzet érzésünk szerint vitatható volt, már csak azért is, mert a sárga lap talán jogosabb lett volna, hiszen szándékosságról szó sem volt Kewell esetében. Ghána belőtte, és azután rendkívül összeszedetten focizott, egyre másra vezették a támadásokat, így nem lennénk meglepve, ha megnyernék az összecsapást, főleg az emberlőnyük miatt.
45. PERC: Egy másodpercet sem hosszabbított a játékvezető, vége az első félidőnek.
44. PERC: Rosetti szerint Schwarzer nem ért a labdába…
![Ghána – Ausztrália 1-1 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Boateng lövését ütötte szögletre.
42. PERC: Most Prince Boateng volt főszerepben, kétszer is beadta a labdát, mindkétszer sikerült menteni, először a védők, másodjára Schwarzer kapus.
![Ghána – Ausztrália 1-1 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Breschianót vágta fel durván.
38. PERC: Szívesen nézzük a találkozót, mert rengeteg esemény történik, izgalmas, lüktető meccs. Ghána emberelőnyben támad, még mindig van 55 percük, hogy ennek eredménye is legyen.
![Ghána – Ausztrália 1-1 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Ayew harcolta ki, Gyan maradt ott. Sorfal…
JÓ KIS VIDEÓZÁS, ITT AZ EGYENLÍTÉST EREDMÉNYEZŐ BÜNTETŐ:
ITT LÁTHATJUK, KEWELL KEZEZÉSÉT, ILLETVE VÁLLAZÁSÁT:
A MÉRKŐZÉS ELSŐ GÓLJA HOLMAN RÉSZÉRŐL:
29. PERC: Micsoda fordulat volt mindez! Ghána azonnal átvette a kezdeményezést. Szegény ausztrálok! Cahill után a másik ikont is idő előtt az öltözőbe küldték. Ghána pedig második gólját is 11-esből szerezte. Érdekes csoport.
25. PERC: Nos, Ayew érdeme a gól, a 11-es, a piros lap és az, hogy a csapat visszajött a mérkőzésbe. Megbolondította a védőket a jobboldalon, laposan középreadta a labdát. Mensah egyből lőtt, a lövése a gólvonalon álló Kewell vállát-kezét találta el. Rosetti azonnal a 11-es pontra mutatott és kiállította az ausztrálok játékosát. Asamoah Gyan nagy erővel lőtte kapuba a büntetőt.
![Ghána – Ausztrália 1-1 26](http://24.hu/files/europa_liga_donto/gol.jpg)
A 11-est értékesítette.
![Ghána – Ausztrália 1-1 27](http://24.hu/files/europa_liga_donto/tizenegyes.jpg)
Belőtte!
![Ghána – Ausztrália 1-1 28](http://24.hu/files/europa_liga_donto/piroslap.jpg)
Kewell kézzel ért a labdához a gólvonalon.
![Ghána – Ausztrália 1-1 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Nagyon nyomnak!
23. PERC: Az U20-as világbajnokságon már letette névjegyét Ghána. Gyan nem volt ott, de nagy löketet eresztett meg, ismét szöglet.
![Ghána – Ausztrália 1-1 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Ayew lövése után vágódott szögletre a labda.
19. PERC: Jó meccs, és ez az ausztrál gólnak köszönhető. Hiba lenne, ha beállnának védekezni ez ellen a kombinatív afrikai csapat ellen. Nem is teszik, a kontrákból akár el is dönthetik a találkozót.
![Ghána – Ausztrália 1-1 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Gyannal játszottak össze szabálytalanul.
![Ghána – Ausztrália 1-1 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Lesen maradt, való igaz.
15. PERC: Még nagyon az elején vagyunk, de ha a Socceroos nyerne, minden csapatnak 3 pontja lenne az utolsó kör előtt.
11. PERC: Breschiano szabadrúgása erősen szállt a kapus felé, Kingson előtt azonban kicsit felpattant, ezzel együtt fogható volt a labda. Azonban a játékszer mégis kiperdült a kezéből, Holman ott termett, és bevágta. 0-1! Újabb kapusbaki.
![Ghána – Ausztrália 1-1 33](http://24.hu/files/europa_liga_donto/gol.jpg)
Kijött Kingsonról a labda, Holman bevágta.
![Ghána – Ausztrália 1-1 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
25 méterről lőtt Breschiano.
![Ghána – Ausztrália 1-1 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Valeri takarított, jöhetett Ghána. Hiába…
![Ghána – Ausztrália 1-1 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Breschiano tekerte be a baloldalról.
6. PERC: Éledezik Ghána, Prince Boateng lőtt kapura, miután nagyon keményen megküzdött a labdáért.
3. PERC: Némiképp meglepő, de az ausztrálok irányítják az első percek játékát.
2. PERC: Kewell elesett a 16-oson belül az Addyval folytatott test-test elleni harc eredményeként, nem adott büntetőt Rosetti, jogos döntés.
![Ghána – Ausztrália 1-1 22](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Elkezdődött a mérkőzés.
Ez a mérkőzés a világbajnokságok történetének 100. olyan találkozója, amelyen afrikai csapat szerepel. A himnuszokat hallgatjuk.
Kezdőcsapatok:
Ghána: Kingson – Sarpei, Pantsil, Jonathan, Addy – Annan, Ayew, K. Asamoah – Prince, Tagoe – Asamoah Gyan
Ausztrália: Schwarzer – Neill, Moore, Wilkshire, Carney – Culina, Emerton, Valeri – Bresciano, Holman – Kewell
Ez az ausztrál csapat már nem az, amely Guus Hiddink irányításával nyolcaddöntőt játszott a 2006-os világbajnokságon, és amely némiképp igazságtalanul esett ki Olaszországgal szemben.
Különösen azért nem ugyanaz, mert az első dél-afrikai csoportmeccsen kiállították a gárda ikonját, Tim Cahillt. Nélküle pokoli nehéz lesz a Szerbiát legyőző Ghána ellenében felmutatni bármit is. Már csak azért is, mert egy 0-4-es zakóval a zsebükben érkeznek Rustenburgba az auszik.
Pim Verbeeknek ki kell valamit találnia annak érdekében, hogy ne a csoport pofozógépe legyen Ausztrália, és amely ellen Szerbia se vésse be magának előre a 3 pontot. Sok múlhat a Fulham kapusán, Schwarzeren.
Ghána történelmi sikert aratott az első körben, még Milovan Rajevac – egyébiránt szerb – kapitány is ezt mondta. Azért is volt értékes a győzelem, mert a találkozón nem játszott Muntari, a csapat jelenkori legismertebb alakja, az Internazionale Bajnokok Ligája-győztes középpályása. Pályára lépett viszont Appiah, aki már-már veteránként segíti a ghánaiakat.
A találkozó játékvezetője az igen tapasztalt Roberto Rosetti lesz, aki már a 2008-as Európa-bajnokság és a 2006-os világbajnokság során is vezető szerepet kapott.