Foci

Algéria – Szlovénia 0-1

Polokwane, Peter Mokaba Stadion, 46000 néző.

Összefoglaló: Az első félidőt igazából egyik csapat sem teheti ki az ablakba, főleg a taktikáé volt a főszerep, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A játákrész zárásaként Birsa bombázott az algériai kapura, azonban a később negatív főszereplővé előlépő Chaouchi ekkor még hárítani tudott.

Fordulás után Szlovénia tűnt aktívabbnak, azonban a csereként beálló Ghezzal egy ideig fellendítette az afrikai csapat játékát. Azért csak kis időre, mert két buta szabálytalanság miatt hamar kiállíttatta magát, Koren védhető lövése pedig utat talált az elbizonytalanodó Chaouchi mellett a halóba, így a szlovének 1-0-ra megnyerték a két csapat történelmi első összecsapását.

Az európai együttes ezzel a C csoport élére ugrott.

Eredmény:
Algéria – Szlovénia 0-1 (Koren 79.)

95. PERC: A guatemalai játékvezető hármat fújt a sípjába, vége a mérkőzésnek, Szlovénia 1-0-ra nyert, így a C csoport élére állt.

SÁRGA LAP 95’
Yebda, Algéria
Rátalpalt ellenfelére.
SÁRGA LAP 93’
Komac, Szlovénia
Rossz ütemű becsúszásért.

A győztes gól?

90. PERC: Négy perc a hosszabbítás.

CSERE 87’
Szlovénia
Radosavljevics helyett Komacs a fedélzeten.
CSERE 84’
Szlovénia
Birsa helyett Pechnik a pályán.
CSERE 82’
Algéria
Guedioura váltja Kadirt.
CSERE 81’
Algéria
Saifi érkezik Matmour helyére.

79. PERC: A csapatkapitány Koren vállalkozott lövésre a tizenhatos előteréből, nem volt rossz próbálkozás, gólt azonban nem érdemelt volna, ha az eddig magabiztosnak tűnő Chaouchi nem nyúlt volna mellé a lövésnek.

GÓÓÓL 79’
Koren, Szlovénia
Kihasználták a kelet-európaiak az emberelőnyt.
PIROS LAP 73’
Ghezzal, Algéria
Kellett mondani, kezezésért jár a második sárga.

71. PERC: Ghezzalt kereste a labda, az algériaiak támadója azonban fölé bólintott. A Siena játékosa vitt egy kis színt az afrikai csapat játékába.

68. PERC: Radosavljevics maradt lenn ismét, egy fejesnél szedett be egy könyököst.

Az algériai származűs francia legenda, Zinédine Zidane is kilátogatott a mérkőzésre. Ha ő játszana, már biztos láttunk volna gólt:

60. PERC: Novakovics passza után Kirm lőtt, azonban gyakorlatilag hazaadta Chaoucinak.

SÁRGA LAP 59’
Ghezzal, Algéria
Bemutatkozás gyanánt lerántotta ellenfelét.
CSERE 58’
Algéria
Djebbour helyett Ghezzal a pályán.

Chaouchi repülése:

56. PERC: Yebda vállakozott lövésre, Handanovics ezúttal is a helyén volt.

54. PERC: A baseball sapkát felvevő Handanovics húzott le jó ütemben egy középre tekert szabadrúgást. Épphogy elszállt az algériai játékosok feje fölött.

CSERE 53’
Szlovénia
Dedics le, Ljubijankics be.
LES 47’
Novakovics, Szlovénia
Egy szép kényszerítő végén maradt lesen a csatár.

46. PERC: Egyik szakvezető sem változtatott, bíznak a szakemberek a játékosokban.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Szlovénia
Elindult a második játékrész.

Félidő: Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, mely aztán az egész első félidőre jellemző volt. Egy biztos, a csapatok rendkívül felkészültek egymásból, annak ellenére, hogy még semmilyen körülmények között nem csaptak össze.

Sokáig csak Algériának volt helyzete, a játékrész végén azonban Birsa lövése játszotta a főszerepet, gól azonban nem született, 0-0-val fordulnak a felek.

46. PERC: Vége az első félidőnek, reméljük a csapatok aktívabbak lesznek a második felvonásban, az állás 0-0.

45. PERC: Egyetlen percecske lesz a hosszabbítás.

SZÖGLET 43’
Szlovénia
Tiszták az algériai védők.

43. PERC: Birsa gondolt egyet és a tizenhatos előteréből lövésre vállalkozott, Chaouchi azonban résen volt és szögletre tolta a léc alá vágódó labdát.

VÉDÉS 43’
Chaouchi, Algéria
Birsa lövésénél volt képben.
SZÖGLET 41’
Szlovénia
Kikanyarodott a labda, a kapus jön.
LES 39’
Kadir, Algéria
Épp az asszisztens orra előtt lépett ki lesre.
SZÖGLET 36’
Algéria
Két szögletet végezhettek el az afrikaiak.
SÁRGA LAP 35’
Radosavljevics, Szlovénia
Utánarugásért.

35. PERC: Dedics lépett meg a jobb oldalon, azonban beadás közben elcsúszott, pedig ebben a helyzetben sokkal több volt.

Ápolás 33’
Radosavljevics, Szlovénia
Lennmaradt a középpályás egy ütközés után.

30. PERC: Kirm maradt lenn egy pillanatra a gyepen, azonban szerencsére nem komoly, mivel már talpra pattant.

LES 25’
Dedics, Szlovénia
Lesen találta a labda.

Ez ám a trükk, labdavezetés közben levenni az ellenfél mezét:

22. PERC: Ezúttal a bal szélről érkezett a szabadrúgás, Kirm ívelése Cesar feje felé tartott, az algériai kapus azonban átesett rajta, a játékvezető kifelé ítélt.

21. PERC: Hoppá! Birsa a szélről a kapu elé tekert egy szabadrúgást, azonban kissé mélyebb lett az ívelés, mint tervezte, így végül Chaouchinak kellett a mezőnybe öklöznie. Nem volt nagy helyzet, de kezdenek éledezni az együttesek.

16. PERC: Nem ez eddig a vébé legjobb meccse, de az látszik, hogy nagyon felkészült egymásból a két együttes. Aztán ki tudja, lehet kiszakad a gólzsák a továbbiakban.

12. PERC: Birsa szöktette kissé hosszan Novakovicsot, aki cserébe leteremtette a csapattársat – fair play mindenekelőtt.

10. PERC: Jelenleg a szlovénok a saját kapujuk elé kényszerítik az algériaiakat, akik azonban magabiztosan tartják meg a labdát.

LES 9’
Djebbour, Algéria
Lesre futott.
SZÖGLET 4’
Ziani, Algéria
Balról jön a sarokrúgás.

3. PERC: Belhajd állt a labda mögé a szabadrúgásnál, középre lőtte, a játékszer azonban kényelmetlenül csapódott a léc alá, Handanovics védett nagyot.

SZABADRÚGÁS 3’
Belhadj, Algéria
Jó 20 méterre a kaputól.
KÖZÉPKEZDÉS 1’
Algéria
Elkezdődött a meccs.

Már a csapatok himnuszait játsszák a stadionban, így pillanatokon belül útjára indul a Jabulani.

Hamarosan kezdődik az Algéria – Szlovénia mérkőzés. A két csapat ezelőtt soha, semmilyen körülmények között nem találkozott egymással, ráadásul az Anglia – USA 1-1 miatt az összecsapás győztese a C csoport élére ugorhat.

A találkozót a 42 éves guatemalai játékvezető, Carlos Batres dirigálja majd, aki rutinosnak mondható a nemzetközi porondon: 1996. január elseje óta tartozik a FIFA kötelékébe, már az 1998-as vébé selejtezőiben is fújta a sípot.

Ismét kellemes afrikai téli hőmérséklet fogadja a Peter Mokaba Stadionba látogató szurkolókat, 19 fok és napsütés szolgáltat megfelelő hátteret egy jó mérkőzéshez.

Kezdőcsapatok:
Algéria:
Chaouchi – Belhadj, Bougherra, Halliche, Yahia – Yebda, Ziani, Lacen – Matmour, Kadir, Djebbour
szövetségi kapitány: Rabah Saadane

Szlovénia: Handanovics – Jokics, Cesar, Suler, Breko – Birsa, Radosavljevics, Koren, Kirm – Dedics, Novakovics
szövetségi kapitány: Matjaz Kek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik