Foci

Pellegrini utódját keresik

A Barcelonától hazai pályán elszenvedett 2-0-s bajnoki vereség után a Real Madridnál máris Manuel Pellegrini vezetőedző utódát keresik a Marca szerint.

A rendre jól értesült fővárosi sportújság hétfői számának címlapján a chilei mester menesztését majdhogynem kész tényként tálalta, hatalmas betűkkel rögzítvén, hogy “Pellegrini elítéltetett”.

Az újság már azt is tudni véli, hogy az El Clásicón a Santiago Bernabéu Stadionban az örök rivális és címvédő katalán alakulattal szemben szombat este alulmaradt királyi gárda kispadjára ötös edzőfogatból kerülhet ki a “befutó”. A jelöltek élén a Marcánál a hosszú esztendők óta Angliában, az FC Liverpoolnál dolgozó spanyol szakvezető, Rafa Benítez áll, megelőzve a londoni Chelsea-nél ténykedő olasz Carlo Ancelottit, a milánói Internazionalét irányító portugál José Mourinhót, az angol futballválogatott szövetségi kapitányi tisztét ellátó talján Fabio Capellót és a jelenleg az üzbég bajnok Bunyadkor együttesét dirigáló brazil trénert, Luiz Felipe Scolarit.

A Marca szerint a “végítélet” megszületésében a hétvégi kudarc mellett olyan korábbi balsikerek játszottak közre, mint például a spanyol Király Kupában a kiscsapat Alcorcón elleni fiaskó, vagy éppen a nagyon korai kiesés a Bajnokok Ligájából a francia Olympique Lyon ellenében.

Elvben Pellegrinit még megmenthetné, ha a Real Madrid valahogy mégiscsak megnyerné a hazai bajnokságot, amihez azonban az előtte három ponttal vezető Barca többszöri botlása is kellene immár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik