Sport

Leteszteltem a MOVA S70 Ultra Rollert: énekelni lehet a különbséget, de én inkább sírtam

a szerző felvétele
a szerző felvétele
Hét évig azt hittem, pontosan tudom, milyen jó dolog robotporszívóval élni. Aztán néhány napra beköltözött hozzánk a MOVA új generációs modellje, amely minden erőlködés nélkül felszívta a kutyaszőrt, felmosta a dinnyelét, könnyedén felkapaszkodott a bolyhos szőnyegre, és még azt is megmutatta, mit csinál otthon a kutya. A teszt végén mondhatom: a MOVA S70 Ultra Rollert feltűnően vonakodva adtam vissza.

Amikor a család öreg robotja hirtelen lánctalpas gépsárkánynak tűnik

Jó sok éve vettem az első robotporszívómat egy külföldi oldalról, akkoriban, amikor a magától takarító korong még kisebb háztartási csodának számított. Két hónap múlva persze rögtön elromlott benne egy alkatrész, a garanciális ügyintézés pedig látványosan gyorsabban találta meg a kifogásokat, mint a megoldást. Végül egy ezermester ismerősöm szétszedte, én megrendeltem a szükséges alkatrészt, ő összerakta, a gép pedig azóta is becsülettel dolgozik ‒ több-kevesebb sikerrel.

Az öregedés jelei azért már az új gép érkezése előtt is egyre feltűnőbbek lettek. A sarkokat már nagyvonalúan kezdte elkerülni, a hosszú szálú szőnyeget legfeljebb messziről nézegette, a felmosás pedig soha nem is szerepelt a képességei között. Mégis az új gép első útján ért a legnagyobb felismerés: hogy az enyém mennyire elképesztően hangos!

Évek alatt hozzászoktam a zörgéshez-kattogáshoz, mintha a koszt nemcsak felszívná, de csámcsogva meg is rágná. A MOVA S70 Ultra Roller ehhez képest olyan csendesen haladt, hogy többször ellenőriztem, valóban dolgozik-e.

Kutyaszőr, kamaszszoba és dinnyelé: kezdődhetett a vizsga

Kíméletes tesztpályát a nyár közepén nem igen tudtam biztosítani, de próbaútvonalnak tökéletes volt. Akadt allergiás, szőrét hullató kutya mindenbe beleálló szőrszálakkal, mindenre rátekeredő hosszú haj, kevés előszobai homok, kamaszszobák sajátos flórája és néhány megszáradt dinnyelécsepp a kövön.

A beüzemelés meglepően eseménytelen volt: az alkalmazás gyorsan megtalálta a gépet, a robot rögtön csatlakozott a wifihez, majd feltérképezte a lakást. Az appban megadhattam a helyiségeket, a bútorokat, még a padló és a szőnyegek típusát is, kijelölhettem tiltott területeket, virtuális falakat és függönyzónákat, több szintet kezelhettem, valamint felfedeztem, hogy a biztonsági mentésből a térképet is visszaállíthatom. Utóbbi apróságnak tűnhet, egészen addig, amíg valaki át nem élte, milyen újra mindent elpakolni az útból az egész lakásban, hogy a sérült térkép miatt másodszor is körbe küldjük a gépet.

a szerző felvétele

Pedig ez sem bonyolult: a CovertSense navigáció rejtett lézerrel és mesterséges intelligenciával építi fel az útvonalat, a gyártó szerint pedig több mint 280 akadálytípust ismer fel. Nálunk már azelőtt kikerülte a szék lábát, hogy hozzáért volna, ami komoly előrelépés a régi robotom „nekimegyek, tehát ott van” típusú módszeréhez képest.

A MOVA MaxiReach rendszere a széleken 4,4 centiméterrel kitolja a felmosóhengert, és a kefét is a sarkok felé nyújtja, ezért a fal mellett sem maradt meg a robotporszívók után gyakran látható keskeny porcsík. A küszöbnél a StepPro 2.0 rendszer megemelte a gépet, így azon is átjutott, ahol elődje rendszeresen öt perc munka után feladta, majd addig merült nagy magányában, míg haza nem értem. A MOVA egyetlen függőleges akadálynál legfeljebb 3 centiméterrel, két lépcsőben összesen 4 centiméteres szintkülönbséggel is boldogul.

A 32 000 pascal nem finom célzás

A szívóerő legnagyobb fokozaton 32 000 pascal, amit a kutyaszőr ‒ és csaknem a kutya is megtapasztalt. A hosszú hajszálakat a CleanChop 3.0 főkefe feldarabolja, az oldalkefét pedig úgy alakították ki, hogy kevésbé tekeredjen rá a haj. Ez a család nőtagjait tekintve különösen fontos képesség: a padlón található hajmennyiség alapján időnként több hosszú hajú ember látszik élni a házban, mint ahánynak kellene.

A hosszú szálú szőnyeg különösen várt próba volt, de a MOVA gond nélkül felkapaszkodott rá, felismerte a felületet, visszahúzta a felmosóhengert, egy védőelemmel eltakarta, hogy ne nedvesítse össze a szőnyeget, majd kipucolta az utolsó kis bolyhot is.

Ez már valóban felmosás

A robotporszívók felmosása sokáig nagyjából egy nedves kendő végighúzását jelentette a lakáson, ami maximum annyit ért, mintha egy macska nyalogatná a követ. A HydroForce rendszer egészen másképp működik. A 27 centiméteres hengerre tizenkét fúvóka folyamatosan tiszta vizet permetez, miközben a gép 4700 pascal lefelé irányuló nyomással dolgoztatja a hengert. A fellazított szennyeződést és a piszkos vizet rögtön külön tartályba szívja, így ugyanaz a koszos felület nem utazik végig a teljes lakáson. A lecsöppent dinnyelé ennek megfelelően nem jutott el hígított formában a nappaliig: a célzott folttakarítás néhány áthaladással eltüntette.

U.S. Navy via Getty Images

A dokkolóban ezért van két nagy víztartály. Az ötliteresből tiszta vizet kap a robot, a 4,5 literesbe a használt víz kerül vissza. Az állomás automatikusan feltölti a gépet vízzel és tisztítószerrel, kiüríti a portartályt, majd a hengert a gyártó adatai szerint akár 100 Celsius-fokos vízzel átmossa, és 70 fokos levegővel megszárítja. A felmosórész nedvessége az alkalmazásban állítható, így más beállítást kaphat a járólap és az érzékenyebb padló.

Még a kutyát is lecsekkolhattam

Az első indítás előtt az app megkérdezte, vannak-e kisállatok a lakásban. Miután bejelöltem a kutyát, megígérte, hogy biztonságos távolságot tart majd tőle, és elkerüli az állati ürüléket. Ez több ám egyszerű figyelmességnél! Aki látott már olyan videót, amelyen egy robotporszívó módszeresen széthordja a kutya balesetét a lakásban, pontosan tudja, hogy konkrétan katasztrófavédelmi funkcióról beszélünk.

a szerző felvétele

A PetMate módban a robot távolról is irányítható, az élő kameraképen pedig megnézhettem, mit csinál a kutya, amikor nincs otthon senki. Oda küldtem a gépet, ahová akartam, és még felvételeket is készíthettem vele. Amikor lekapcsoltam a villanyt, saját segédfénnyel folytatta az útját. És ehhez jött még az intelligens folttakarítás, a valós időben követhető útvonal, a helyiségenként eltérő beállítás és az a fajta akadálykikerülés, amely mellett az ember lassan azt várja, hogy a robot a szemetet is magától kiviszi.

Néhány nap után már leginkább az foglalkoztatott, hogy búcsúzzak a csodamasinától, és hogyan térjek vissza a zörgő veteránomhoz, amely a küszöbnél feladja, a szőnyeget megkerüli, a felmosást pedig következetesen rám hagyja. Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor elégedetten hátradőltem a kanapén a tiszta lakásban, és mint aki jól végezte dolgát, becsuktam a használati útmutatót, ránéztem a leírásra, és megláttam: a MOVA fejjel lefelé olvasva csaknem: WOW. És tényleg.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik