A 35 éves alpesi síző három éve Meribelben kombinációban, tavaly Saalbachban óriás-műlesiklásban lett világbajnok, ugyanakkor az olimpiákon nem sikerült feljutnia a csúcsra: óriás-műlesiklásban 2022-ben ezüst, 2018-ban bronzérmes volt, míg négy éve kombinációban is szerzett egy harmadik helyet.
Szóval nagy reményekkel várta a hazai olimpiát, ám miután tavaly április 3-án az olasz bajnokság Val di Fassában rendezett óriás-műlesikló számának második futamában hatalmasat bukott, több helyen eltörte a sípcsontját és a szárkapocscsontját, emellett elszakadt a keresztszalagja is, már azt is csodának tartotta volna, ha elindulhat a játékokon.
Tavaly év végén csatolt először léceket, január elején kezdte meg az edzéseket és a hónap végén a kronplatzi világkupa-versenyen tért vissza. Senki sem várt tőle semmit, erre február 12-én váratlanul megnyerte a szuper-óriásműlesiklást, három nappal később pedig duplázott és megnyerte az óriás-műlesikláslást is.
Megvalósult az elképzelhetetlen álom
„Ez, ami itt történt az a saját remekművem, hiszen azt sem tudtam, egyáltalán visszatérek-e. A lábam még fáj, de az önbizalmam nagy” – nyilatkozta első aranyérmét követően. és valóban,
A második aranyát követően azt kérdezte tőle a sajtó, áruja el, mit jelent számára három nap alatt két olimpiai aranyérmet és sporttörténelmi legendává válni?
„Ez egy elképzelhetetlen álom. Kétségekkel, fájdalommal és szinte edzés nélkül érkeztem ezekre a játékokra. Mégis mindez megtörtént” – mondta.
Szerinte a két aranyhoz az is kellett, hogy egy pillanatig sem érezte magán a nyomást, és ez volt a sikere kulcsa.
Valószínűleg, ha úgy jöttem volna az olimpiára, mint a tavalyi világbajnokságra, azzal a gondolattal, hogy jól kell teljesítenem, hogy nagyszerű eredményt célozzak meg, sokkal jobban megküzdöttem volna. De az is meglepett, hogy mentálisan milyen tökéletesen sikerült mindezt megoldanom.
Újra sportoló akart lenni
Az óriás-műlesiklásban aratott sikerét követően a célban a két rivális, a svéd Sara Hector és a norvég Thea Louise Stjernesund térdre borult előtte.
„Egy pillanatra hitetlenkedtem, mondjuk úgy, hogy kicsit kellemetlenül éreztem magam. De persze nagyon kedves gesztus volt. Nagyszerű a kapcsolatom velük, nagy tisztelet van közöttünk. Már amikor a szezon elején, amikor még sérülten elmentem Söldenbe, hogy megnézzem az első világkupa-futamot, mind ők, mind a többi lány megindító energiát sugároztak felém.
Azon a napon úgy éreztem, hogy mindez nagyon-nagyon hiányzik, és azt mondtam, újra sportoló akarok lenni.
„Ez vagyok én, és ez is maradok”
A tavalyi balesetéről készült felvételt nem nézte meg, és nem is szeretné. Ezért kifejezetten bosszantotta, hogy az internet a győzelmei után ezzel volt tele.
„Remélem, senki sem posztolja többé. Amikor megláttam, eldobtam a telefonomat, és három napig nem néztem rá a közösségi médiára.”
Azt mondta, ez a két aranyérem semmin nem változtatott, hiszen ő már azt is csúcsnak érezte, amit az olimpia előtt elért a pályafutásában.
Persze, az olimpia nagy dolog, főleg a médiavisszhang tekintetében. De én a normális életemet akarom élni, nem érdekel a reflektorfény. Még a pénz sem számít, az az utolsó dolog, ami érdekel. Nem fog megváltozni az életem, ez vagyok én, és ez is maradok.
