Sport

Akadályozta ellenfelét, piszkos versenyzés miatt kizárták az olimpiai bajnokot

Cameron Spencer / Getty Images
Cameron Spencer / Getty Images
Nem akármilyen döntést hoztak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) versenybírái: a tokiói világbajnokság férfi 1500 méteres síkfutásának egyik elődöntőjét követően kizárták az olimpiai bajnok Cole Hockert. Az amerikai csapat fellebbezett a döntés ellen, de hiába.

A férfi 1500 méteres síkfutás második elődöntőjének hajrájában lökdösődés támadt, és a versenybírók úgy ítélték meg, az olimpiai bajnok amerikai Cole Hocker akadályozta és feltartotta Robert Farkent, ami miatt a német futó elvesztette lendületét és nem jutott be az automatikus kvalifikációt jelentő első hat helyezett közé.

A World Athletics tisztviselői szerint Hocker a célegyenesben beszorult a tömegben, és ahelyett, hogy kifelé mozdult volna, lökéssel tartotta pozícióját, így helyet biztosítva magának.

A döntés értelmében Hockert diszkvalifikálták, és egyrészt az eredetileg a hetedik helyen végzett dél-afrikai Tshepo Tshite is bejutott a fináléba, másrészt ugyanezt a lehetőséget megkapta az egyébként 10. helyen célba ért Farken is.

Az amerikai csapat ugyan fellebbezett, de hiába. Mivel a norvég Jakob Ingebrigtsen nem jutott tovább az előfutamból, Hockert az aranyérem egyik várományosának tartották.

Kapcsolódó
Félelmetes: Duplantis a vébén is megdöntötte a rúdugrás világcsúcsát
Immáron 630 centi a rekord, a svédhez fogható rúdugró nincs a világon jelenleg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik