Sport

Percekig szólt a taps – 10-4-gyel ért véget a magyar futballtörténelem első BEK-párharca

AFP
Ez a kép a sorozat egy későbbi meccsén, az 1955 decemberi, Reims elleni összecsapáson készült a negyeddöntőben.
AFP
Ez a kép a sorozat egy későbbi meccsén, az 1955 decemberi, Reims elleni összecsapáson készült a negyeddöntőben.
„Olyan támadójátékot nyújtott a magyar csapat, amilyet tavaly májusban a válogatottól láttunk az angolok elleni 7-1-en. Hat gólt ért el a Vörös Lobogó, de elérhetett volna háromszor ennyit is.” Ezt írta a Népsport az első magyar érdekeltségű BEK-mérkőzésről, amelyet hetven éve, 1955. szeptember 7-én rendeztek a Népstadionban.

A BEK ötletadója nem szerepelt a Bajnokcsapatok Európa Kupája első kiírásában. Az 1954 decemberében rendezett Wolverhampton–Honvéd mérkőzés (3-2) után mondta Stan Cullis, a házigazdák menedzsere, hogy együttese a világ legjobbja, mert felülmúlta a földkerekség leghíresebb klubcsapatát, mire Gabriel Hanot, a L’Équipe című francia sportlap főszerkesztője kifejtette, hogy ez csak akkor lehetne igaz, ha visszavágót is játszanának Budapesten.

Majd 1955. április 7-én Párizsban összeült az európai szövetség, hogy megkezdje a tárgyalásokat a BEK őszi bevezetéséről. A megbeszélésen Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, egyben az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnökhelyettese, valamint az UEFA alelnöke közölte, hogy az OTSB a Vörös Lobogót nevezi a BEK-re és a Közép-európai Kupára, míg a bajnoki címvédő Honvédot kizárólag a KK-ban indítja.

Az utóbbi tornának akkoriban még nagyobb volt a varázsa, amit az is bizonyított, hogy a Vörös Lobogó–Honvéd KK-elődöntőkön (2-5, 5-1!) 75 ezer, majd 50 ezer, a Vörös Lobogó–UDA Prága döntőn (6-0) szintén 70 ezer ember gyűlt egybe a Népstadionban, míg a Vörös Lobogó–Anderlecht hazai BEK-nyitányon alig 35 ezren voltak.

Ezzel együtt a hetven évvel ezelőtti premier időpontja – 1955. szeptember 7. – futballtörténeti dátum Magyarországon, Belgiumban egyaránt.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik