Kós nem kapta el túl jól a rajtot (0.63 másodperces reakcióidő), ugyan csak negyediknek fordult, de fantasztikus víz alatti munkájának köszönhetően az élre került. A 22 éves magyar húsz méterrel a vége előtt még vezetett, riválisai azonban a hajrában megelőzték. Országos csúcsából egy századot faragva, 52.20 másodperccel lett negyedik. A számot a dél-afrikai Pieter Coetze nyerte 51.85-ös idővel.
Örülök, hogy előreléptem, de látszott, hogy messze voltam az éremtől, és még nem tartok ott, ahol a többiek, és ahol tartanom kellene
– nyilatkozta a medencéből kimászva az M4 Sport kamerája előtt.
„Igazából minden jó volt, a forduló is, szimplán elfáradtam a végére. Büszkének kell lennem, mert egy év alatt sokat dolgoztam és sokat javultam.”
Az MTI-nek hozzátette: tudta, hogy ennyire kemény lesz a döntő és azt is, hogy ötvenkét másodperc alá be kell menni az éremhez.

