Sport

Vámos Márton olyat tehet a vb-döntőn, amit még egy magyar sem

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Vámos Márton sporttörténelmet írhat, ha csütörtökön legyőzi a magyar pólóválogatott Spanyolországot.

A férfi vízilabda-válogatott nyolcadik klasszikus világbajnoki döntőjére készül (1973-tól 1982-ig, azaz az első négy világbajnokságon körmérkőzésben dőltek el a végső helyezések), ezek közül háromszor, 2003-ban, 2013-ban és 2023-ban győzött. Csütörtökön Spanyolország ellen ötödjére érhet fel a csúcsra a magyar csapat, de főleg Vámosnak lesz különleges a finálé, ugyanis

ő lehet az első magyar pólós, aki háromszoros világbajnoknak mondhatja magát, sőt a világon mindössze másodikként érheti el ezt Slobodan Nikic után.

A 33 éves balkezes játékos mellett Stieber Mercédesz, Madaras Norbert és Varga Dénes kétszeres vb-győztes, de ők nem tagjai a jelenlegi válogatott keretének.

Varga Zsolt is nagy meccsre készül, ugyanis az első magyar szövetségi kapitány lehet, aki két vébét is nyer, az edzői rangsort Kemény Dénes vezeti, egy arany- és három ezüstérmemmel. A döntőre csütörtökön, 15:35-kor kerül sor.

Kapcsolódó
„Legyőztük a világbajnokot, most az olimpiai bajnokot, már csak egy dolog van hátra, az Európa-bajnok”
A magyar pólóválogatott alig várja a spanyolok elleni nagy finálét a világbajnokság döntőjében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik