Sport

Hatalmas siker, négy magyar sífutó is kvótát szerzett az olimpiára

Négy sífutót indíthat Magyarország a jövő évi téli olimpián.

A magyar szövetség honlapja szerint Kónya Ádám és Büki Ádám azért állhat rajthoz, mert eredményeiknek köszönhetően a magyarok 25. helyen zártak a nemzetek rangsorában. Pónya Sára és Laczkó Lara pedig a világbajnoki szereplésének köszönhetően szintén részvételi jogot kapott a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban sorra kerülő játékokra.

„Óriási élmény és hatalmas siker ez a magyar sífutósportnak. Szerintem nem is fogtuk fel teljesen ma még. Talán én voltam az egyedüli ember, aki hitt és bízott ebben” – mondta az M1 aktuális csatornának Szőcs Emőke szövetségi kapitány, aki elárulta, a legjobb harminc ország között kellett végezni ahhoz, hogy két-két indulási jogot kapjon Magyarország.

A szakvezető úgy vélte, az volt nagyon fontos, hogy a kvalifikációs rendszerben szereplő versenyeken, így a világkupákon, a felnőtt és az U23-as világbajnokságon elinduljanak és azokon a versenyzők pontokat szerezzenek.

Bravúr ez a szereplés, mert bár az előző olimpiákon is meg lehetett volna csinálni, de valahogy nem merte senki bevállalni ezt a hosszú utat. Nagyon sok vk-versenyen részt kellett venni, aminek komoly költségei vannak. Nagyon sok verseny volt, és kockázatot jelentett, hogy mi ezt hogy bírjuk kis csapatként. De bejött, megérte ezt az egészet végigcsinálni

– értékelte a kvalifikációs időszakot a csíkszeredai születésű Szőcs Emőke, aki a 2014-es, szocsi játékokon sílövészetben, négy évvel később a Phjongcshangban pedig sífutásban képviselte a magyar színeket.

Szőcs kifejtette, a négy kvóta megszerzése nagy biztonságot ad a versenyzőknek, mert így tényleg a felkészülésre tudnak koncentrálni az olimpiáig hátralévő szűk egy évben.
Magyarország a 2002-es, Salt Lake City-i téli olimpia óta először szerzett négy kvótát sífutásban, de a kvalifikációs szabályzat szerint a hivatalos értesítés csak 2026. január 19-én történik meg

(MTI)

Kapcsolódó
Ilyen elképesztő teljesítményt még nem láttunk a sívébén
Hatból hat – Klaebo sporttörténelmi tarolást mutatott be Trondheimben.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik