Olekszandr Uszik egyhangú pontozással győzte le Tyson Furyt, így az ukrán ökölvívó megvédte nehézsúlyú világbajnoki öveit.
Uszik és Fury májusban találkozott először egymással, akkor a brit meggyőzőn kezdett, azonban az ütközet második felét már az ukrán irányította, aki egyszer közel járt a KO-győzelemhez is, a mérkőzésvezető azonban megmentette a brit bunyóst. Megosztott pontozással nyert végül Uszik, a meglévő WBA, IBF, WBO és IBO öve mellé a WBC világbajnoki címét is megkaparintotta.
Ahogy a májusi gála, úgy a visszavágó is Szaúd-Arábiában, Rijádban volt, és bár magyar idő szerint éjfélre volt kiírva a mérkőzés, a tervezettnél korábban véget értek a korábbi meccsek, így aztán bő húsz perccel korábban egymásnak feszült Uszik és Fury. Ismét a brit volt, aki nagyot alkotott a bevonulásnál, Mariah Carey All I Want For Christmas című slágerére jelent meg ugyanis a folyosón. A címvédő ezúttal is népviseletben vonult be a ringbe.
Kicsit lassan indult be a mérkőzés, az első menet inkább az ismerkedésről szólt, a második felvonástól kezdődött igazán a küzdelem. Uszik kezdett a testütéseivel betalálni, ugyanakkor Fury volt, aki először meg tudta rendíteni a riválist, de jött a szünet.
❗️#Usyk2Fury | #RiyadhSeason
Live NOW on DAZN: Click link in bio to buy | @Turki_alalshikh pic.twitter.com/hUvt3R4Yx3— DAZN Boxing (@DAZNBoxing) December 21, 2024
A harmadik menet is inkább Usziknak állt, aki aztán a negyedikben betalált ballal Fury állcsúcsára, ami látványosan rosszul esett a britnek, de ahogy az első meccsen, ezúttal is ki tudta hordani lábon a kritikus pillanatokat. Az ukrán ekkor lábon is elég biztatóan mozgott, de a kihívó kicsit kozmetikázni tudott a gong előtt.
Az ötödik menet kiemelkedően jó volt, Fury testen sorozta meg ellenfelét, aki ezen jót mosolygott, majd fejre vitt be egy sorozatot. A mérkőzés feléhez közeledve az ukrán kombinációi tűntek frissebbnek, Fury azonban nem engedte el, hogy testen okozzon károkat a címvédőben. Bár pontos ütések tekintetében kezdett elhúzni Uszik, Fury részéről is érkezett pár komoly bomba.
A nyolcadik menetben már egyre többször került elő a birkózás, főleg Fury kapaszkodott össze riválisával és próbált úgy bevinni ütéseket, illetve volt egy összefejelés is. Miután párszor szétválasztották őket, Uszik nekiállt komoly nyomás alá helyezni ellenfelét, a britnek ekkor ismét jól jött a gongszó.
A kilencedik menetben Furynak volt egy kemény testütése, de utána Uszik ismét megrendítette Furyt, aki látványosan menekült előle a végén, igaz, ekkor a közvetítésben bejátszották Anthony Joshua pontozását, aki mindössze egy ponttal látta jobbnak Uszikot. Az ukrán lendületesen is kezdett utána, de a brit hamar jelezte egy fejre mért ütéssel, hogy még ott van a ringben, és nem adja magát könnyen.
Fury a tizedik meneten ismét a fizikális fölényét akarta kihasználni, hogy fárassza ellenfelét, de nehéz volt megítélni, hogy ezzel a pontozóknál is sikerrel járt-e. A tizenegyedik menetben úgy tűnt, hogy momentuma lehet Furynak, de az ukrán ekkor is tökéletesen ütött közbe és vette vissza a kezdeményezést.
Nem kellett csalódnunk, Uszik talált be korán fejre, majd a semmiből visszatért Fury, a végén pedig komoly pofonosztás volt mindkét oldalon, igazán jó meccset kaptunk a visszavágóra. Tyson Fury az ökleit a magasba emelte a végén, míg Olekszandr Uszik elmondott egy imát térdre ereszkedve. Végül mindhárom pontozó 116-112-vel az ukránt látta jobbnak, aki így továbbra is veretlen profi karrierje során, 24-0-val áll, míg Fury 34-2-vel, és egy döntetlennel.
Érdemes végigfutni a Compubox számait is, ugyan Fury próbálkozott több ütéssel, Uszik sokkal pontosabban célzott ellenfelénél, így tulajdonképpen ezt a mérkőzést is kézben tudta tartani.
12/21 DAZN- Usyk W 12 Fury II. Usyk again was the boss down the stretch, punctuating the win by throwing fight highs in 11th & 12th and landing 54% of his power punches over last 5 rounds. Usyk landed 78 body shots & 179 punches, most by a Fury opponent. pic.twitter.com/kyds1Rplbx
— CompuBox (@CompuBox) December 21, 2024
A meccs végén volt egy kellemetlen jelenet, amikor arról kérdezték Uszikot, mit szól a pontozáshoz, mire az ukrán a rá jellemző egyenességgel annyit felelt:
Én nyertem, ami jó. Nyerte, köszönöm Istennek.
Ezután ringbe lépett Daniel Dubois, akit egyszer már legyőzött KO-val az ukrán, igaz, sokan vitatták azt a mérkőzést, mert egy testre mért ütést mélyütésnek ítéltek, ami miatt Uszik végül folytatni tudta. A címvédő erre is úgy reagált, áll a visszavágó elébe.