Két francia rontott Simon Petrára, de már nem tudták őt szerelni. Felharsant a meccs végét jelző dudaszó, a fiatal irányító a földhöz vágta a labdát, majd a pályára rohanó társak felé vette az irányt, és kezdődhetett az ünneplés: a betegségektől is sújtott válogatott Európa-bajnoki bronzérmet nyert a bécsi helyosztón.
Magyarország egyike a tradicionális kézilabdanemzeteknek, a válogatott szerzett érmeket olimpián, volt világ- és Európa-bajnok is, a közelmúltban azonban valami félrecsúszott, és az elvárások sokszor agyonnyomták a csapatot. Ezúttal azonban szinte minden összejött, Klujber Katrinék meg sem álltak a dobogóig. A keret összetételét látva (a számításba vett húsz játékos közül tizenketten 25 évesek vagy fiatalabbak) pedig nem túlzás azt mondani, hogy ez a mostani bronz akár egy jobb periódus első sikere is lehet.
Végre megvan az állandósság
A 2012-es Európa-bajnokság óta finoman szólva is hektikusan szerepelt Magyarország a nemzetközi színtéren. Két távollét után az elmúlt két olimpiára kijutott a csapat, mindkétszer ott volt a legjobb nyolc között, az elődöntőbe azonban már nem sikerült továbblépnie. A vb-ken és az Eb-ken sorjáztak a botlások, és inkább csak a fellángolások jellemezték a magyar válogatottat, ezt a két sorozatot figyelembe véve mindössze egyszer, 2014-ben sikerült a legjobb hat közé jutni.
2012-ben Karl Erik Böhn irányításával ünnepelt Eb-bronzot a válogatott, azóta számos kapitányváltás történt a csapat élén. Amikor a tragikus sorsú norvég szakembernél leukémiát diagnosztizáltak, akkor Hajdu János vette át megbízottként az irányítást, majd volt kapitány Németh András, az Ambros Martín, Elek Gábor duó, Kim Rasmussen (akivel hosszú pereskedésbe keveredett a szövetség), Danyi Gábor és Elek párban, majd Elek Gábor egyedül is.
A 2021-es olimpia után aztán Golovin Vlagyimir kapta meg a kispadot. A kinevezése adta magát, korábban ugyanis sikert sikerre halmozva vb-t és Eb-t is nyert a juniorválogatott kapitányaként, abból a korosztályból pedig többen bekerültek a felnőttválogatottba az évek során. Golovin állása talán egyszer volt veszélyben eddig, amikor a tavalyi vébén 22-18-as hátrányban volt Magyarország a horvátok elleni középdöntős meccsen, azonban a válogatott szédületes hajrát produkált, 5-0-s rohanással zárta le a meccset, Bíró Blanka pedig hetest védett az utolsó percben. A győzelemmel Magyarország a hatodik helyen zárt, ami olimpiai selejtezős szereplést ért, ahol aztán sikerült is kiharcolni a kvalifikációt, és Párizsban csak egy idegtépő, hosszabbításos meccsen maradt le a csapat az elődöntőről.
Azt gondoltuk, hogy ezekkel a fiatal lányokkal ő tud a legjobban bánni, és időbe telt, de sikerült is neki. Együtt él a csapattal, ismeri minden rezdülését a lányoknak, bízunk benne, hogy a jövőben ez még sok sikert hozhat a számunkra
– nyilatkozott Ilyés Ferenc, a szövetség elnöke a bronz után, rámutatva, kifizetődött, hogy bíztak a kapitányban.