Élő Sport

A sírból hozta vissza az olimpia reményét a kéziválogatott

MKSZ / Kovács Anikó
Az első félidőben Lukács volt csapatunk egyik legjobbja
MKSZ / Kovács Anikó
Az első félidőben Lukács volt csapatunk egyik legjobbja
Döbbenetes végjátékkal, hatgólos hátrányról felállva győzött a magyar női kézilabda-válogatott Horvátország ellen, így kiharcolta az olimpiai selejtező lehetőségét.

Még a mérkőzés előtt az M4 Sport megszólaltatta Tatai Péter kapusedzőt, aki az Alba Fehérvárnál dolgozva a nyárig Tea Pijeviccsel is foglalkozott. Tatai elmondta, a horvát kapusnak lentre kell lőni, mert lábbal sokkal gyengébb.

Nos, nem mertük megszámolni, de az első félidőben bemutatott 10 védése közül legalább a felét lábbal védte, Márton Gréta a balszélről kifejezetten félve dobott kapura (két ziccerét is lábbal hárította).

A magyar csapat egy pillanatig sem vezetett az első félidőben, és ha Böde-Bíró Blanka nem véd bravúrosan és Győri-Lukács Viktória nem vállalkozik szélről és középről, betörésekből, csúnya vége is lehetett volna az első 30 percnek.

A horvátok két-három góllal elhúztak, a 20. percben Barisic hatalmas góljával vezettek először néggyel (5-9), majd a 27. percben öttel (6-11). Szerencsére a végére egy Lukács-gól és egy Klujber-hetes segített, így csak háromgólos hátránnyal mehetett az öltözőbe a válogatott (8-11).

A második félidőt ugyanilyen gyengén kezdte a csapat, Pijevic ugyan nem találkozott a labdával, ám a sok technikai hiba révén a horvátok a 45. percben már hat góllal, 19-13-ra vezettek.

Elment a hajó, gondolhattuk, de Golovin is így érezhette, mert minden mindegy alapon behozta azokat az embereit, akik addig pályára sem léptek.

És láss csodát, a Pásztor, Albek kettős kiválóan védekezett, elöl is hasznos volt, nem beszélve Simon Petráról, aki gólt lőtt, hetest harcolt ki. Még az 54. percben is négy volt oda (18-22), ám innen már csak a magyarok találtak be, és egy szédületes 5-0-s hajrával a maga javára fordította a mérkőzést.

Úgy nyert 23-22-re, hogy egyszer vezetett: a legvégén.

Az összesítés alapján a magyar együttes a tizedik helyen zárt.

Kézilabda, női vb, középdöntő, I-es csoport, 3. forduló

Magyarország – Horvátország  23-22 (8-11)
v.: García, Paolantoni (argentin)
Magyarország: Böde-Bíró, Bukovszky (kapusok) – Győri-Lukács 5, Klujber 9, Papp, Bordás, Kuczora, Márton, cserék: Vámos 1, Füzi-Tóvizi, Debreczeni-Klivinyi 3, Albek 2, Szöllősi-Schatzl 1, Pásztor, Simon 2.

Szenegál – Kamerun 22-20 (7-12)
Svédország – Montenegró 32-25 (15-9)

 

A csoport végeredménye:
1. Svédország 10 pont
2. Montenegró 6
3. MAGYARORSZÁG 6
4. Horvátország 5
5. Szenegál 3
6. Kamerun 0

 

III. csoport:
Dánia – Németország 30-28 (15-13)
Románia – Lengyelország 27-26 (13-10)
Japán – Szerbia 22-20 (9-8)

 

A csoport végeredménye:
1. Dánia 8 pont
2. Németország 8
3. Románia 6
4. Lengyelország 4
5. Japán 4
6. Szerbia 0

 

A negyeddöntő programja, kedd:
17.30: Franciaország – Csehország
20.30: Hollandia – Norvégia

 

szerda:
17.30: Svédország – Németország
20.30: Dánia – Montenegró

Kapcsolódó
Magyar kézikapitány: Egyszerre dobbant a játékosok szíve
Golovin szerint nehéz bármit is mondani egy olyan hajrá után, amit a horvátok ellen bemutatott a válogatott.
Cikkünk elkészítése közben a Google Trends adatait is felhasználtuk.

Golovin időt kér

A horvátoknál hetes, Albek kiszáll. Milosavljevic azonban ront, Bíró nagyot védett.

Golovin időt kért.

23-22

Simara képtelen gólt lőni Bírónak!!! Klivinyi betalált – először vezet a csapat! (23-22)

22-22

Schatzl szerzett labdát, Klivinyi hetest harcolt ki.

Klujber kapufára lőtt, de a kipattanóból egyenlített (22-22).

21-22

Blazevic kapu mellé lőtt, Pásztor hetest harcolt ki.

Klujber nem hibázott, már csak egy van közte!!! (21-22).

20-22

Simon üres kapura nem tudott lőni, hetes… Klujber belőtte (20-22).

19-22

Albek szépített (19-22)

18-22

Micijevic kapott két percet az Albekkel szemben elkövetett szabálytalanság miatt, a ziccert azonban Lukács az oldalhálóba lőtte.

A másik oldalon Jezic erőszakosan beforogva büntetőt harcolt ki, Milosavljevic ezt is belőtte (18-22).

18-21

Újabb hetes mellett Klujber is kiszállt két percre, Milosavljevic ezt is belőtte (18-21).

18-20

Bíró újabb bravúrral tartja a lelket a csapatban, majd Simon villant (18-20).

17-20

Teljesen elbizonytalanodtak a horvátok, újabb magyar labdaszerzés után Simon vétett támadó hibát. A horvátok ellentámadásából hetes és Lukács kiállítása nem jött jókot, Milosavljevic belőtte (17-20).

17-19

Hoppá, Micijevic ellőtte, még közelebb jöhet a csapat. És jön is, Simon belőtte (17-19).

Horvát időkérés.

16-19

Sőt, Klujber labdát szerzett és üres kapuba talált (16-19)

15-19

Albek bement ziccerbe, négyre visszakapaszkodott a válogatott emberelőnyben (15-19).

14-19

Időkérés után Schatzl lőtt gólt, Milosavljevic pedig két percre leült (14-19).

13-19

A horvátok is összehoztak egy hetest Blazevic révén: Milosavljevic ezt is belőtte – immáron Bukovszkynak (13-19).

13-18

Simon Petra összehozott egy hetest, Klujber ezt is belőtte (13-18).

12-18

Óóó, Blazevic alulról elengedett labdája besurrant Bíró mellett (12-18), majd egy labdavesztést követően ziccert védett a Fradi kapusa.

12-17

Klujber hetest harcolt ki, Jezic kiállt két percre. A büntetőt a sértett beverte (12-17).

11-17

Klujber ellen támadót fújtak a bírók, majd egy kaotikus horvát akció után hiába a labdaszerzés, másodpercek alatt el is veszítettük.

Barisic pattintásával hat gól a horvát előny (11-17).

11-16

Micijevic közelről 11-16-ra alakította az állást.

11-15

Ezúttal Senvald vált le jól, Milosavljevic ezt a hetest sem hibázta el (10-15). A másik oldalon Tóvizi harcolt ki büntetőt, ez is bent van Klujber révén (11-15).

10-14

Megvan Vámos Petra első gólja (10-14).

9-14

Ismét Blazevic harcolt ki hetest, Milosavljevic ezt is beverte (9-14).

Olvasói sztorik