Élő Sport

Simán verte a románokat, Eb-elődöntős a magyar női kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A magyar női kézilabda-válogatott 37-29-re legyőzte Romániát, és ezzel bejutott az elődöntőbe a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

Támadásban jól kezdte a meccset a magyar csapat, ám a védekezés eleinte nem állt össze, amit leginkább Boiciuc használt ki, aki az első kilenc percben négyszer is betalált.

Nálunk Klujber állt bele nagyon jól a meccsbe, aki bátran vállalkozott, és rendre jól is célzott, a góljaira építve pedig a 20. perctől állandósult a két-háromgólos előny, majd a félidőben 20-15 állt az eredményjelzőn.

A második félidőt is élesen, összeszedetten kezdte a magyar csapat, támadásban többnyire mindig volt valaki, aki góllal tudta befejezni az akciót, miközben a románok heteseket rontva szalasztották el a lehetőséget, hogy közelebb zárkózzanak. A románok a második játékrész második felében megpróbálkoztak a 7 a 6 elleni játékkal, és megnyitották a védekezésüket, amivel belehajszolták néhány hibába a magyar csapatot, de azért ránk ijeszteni nem tudtak, mert 30-24-nél jártak a legközelebb hozzánk.

A 37-29-es győzelem azt jelenti, hogy a keddi, Franciaország elleni meccstől függetlenül a magyar válogatott ott van a Bécsben esedékes Eb-végjátékban.

A magyar csapat legutóbb 2012-ben jutott a legjobb négy közé az Eb-n.

A meccs legjobbjának a tíz gólig jutó Klujbert választották. Szemerey öt, Böde-Bíró négy védéssel zárt, a román kapuban Curment 15 lövést hatástalanított. Ez volt a két csapat 102. egymás elleni mérkőzése, 34 román győzelem és kilenc döntetlen mellett az 59. magyar siker született.

Női kézilabda-Eb, középdöntő, 4. forduló:

Magyarország – Románia 37-29 (20-15)
Debrecen, 4163 néző
v.: Antic, Jakovljevic (szerbek)
Magyarország:
Szemerey – Győri-Lukács 5, Klujber 10, Papp, Füzi-Tóvizi 3, Vámos 3, Szöllősi-Schatzl 1. Cserék: Kuczora 4, Simon 3, Márton 4, Bordás 1, Csíkos 1, Böde-Bíró, Faluvégi 2.
lövések/gólok:
58/37, illetve 46/29
gólok hétméteresből:
3/3, illetve 7/4
kiállítások:
6, illetve 8 perc
piros lap:
0, illetve 1

 

További eredmények:
Franciaország – Svédország 31-27 (19-13)
Montenegró – Lengyelország 30-28 (14-14)

 

A középdöntős csoport állása: 1. (és elődöntőbe jutott) MAGYARORSZÁG 8 pont (126-95), 2. (és elődöntőbe jutott) Franciaország 8 (127-97), 3. Montenegró 4, 4. Románia 2, 5. Svédország 2, 6. Lengyelország 0

 

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol. A hatcsapatos csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a hamadikok pedig az ötödik helyért mérkőzhetnek. Ezeket a mérkőzéseket Bécsben rendezik.

 

A debreceni középdöntős csoport keddi zárónapjának programja:
Románia – Lengyelország 15.30
MAGYARORSZÁG – Franciaország 18.00
Svédország – Montenegró 20.30

36-29

Márton a vonalra lépett, így elvették a gólját, de hátul visszaszereztük a labdát. Győri-Lukács gólja után Boiciuc lőtt át minket. Klujber hetesből szerezte tizedik gólját.

34-28

Szépen kipasszoltak minket sajnos a románok, Ostase húzta be a mattot. Bő két perccel a vége előtt Golovin időt kért egy utolsó eligazításra.

34-27

Megint kimaxoltuk a támadásunkat, Füzi-Tóvizi szedett össze egy lecsorgót, bedobta, majd Bazaliu ment fel, és vágta be. Faluvégi a szélről lőtt gólt.

32-26

Simont küldték ki, a román hetest Seraficeanu dobta be.

32-25

Grozav technikai hibája után Füzi-Tóvizi passzív jelzésnél talált be a beállós posztjáról. A másik oldalon is jó labdát kapott a beálló, Ostase, ki is használta.

31-24

Elcserélték magukat a románok, így két percig emberhátrányban lesznek. Helyesbítés: marad az egyenlő létszám, mert Vámost is kiszórták.

31-24

Márton ziccerét kifogta Curment, de javított egy üres kapus góllal egy labdaszerzés után.

30-24

Klujber állította meg a román nyomulást egy üres kapus góllal. A bírók elvették tőlünk a labdát, majd Necula köszönt be, Golovin pedig időt kért.

29-23

Stoica a hátán viszi a románokat, ötödik gólját jegyezte a meccsén. Seraficeanu kilőtte a jobb felsőt, közelebb araszoltak a románok.

29-21

Márton révén közeledünk a 30 gólos határhoz. Időt is kért a román kapitány.

28-21

Klujber gólpasszát Győri-Lukács küldte a román kapuba, majd belemenés után indíthattunk támadást, de Szöllősi-Schatzl a kapust találta el.

27-21

Seraficeanu elfutott, bedobta, kapuscsere követte a román gólt, Böde-Bíró érkezett, aki eddig csak heteseknél volt bent. Szegény magyar kapust Dindiligan találta csúnyán fejbe, amiért kétperces kiállítás volt a büntetése.

27-20

Seraficeanu a jobb szélről szépített, de Vámosra nem volt ellenszere a román védelemnek.

26-19

Újabb román hetes, Grozav a lécre pattintotta. Ez a harmadik elrontott román büntető! Kuczora góljára Stoica felelt gyorsan.

25-18

Győri-Lukács javította a hibáját, Stoica messziről vágta be a bal sarokba. Majd Klujberen fogott ki a román kapus – először a meccsen.

24-17

Simon szorongatott helyzetből leadott lövése elment a kapus lába között, majd hátul zártunk jól, és miénk lett a labda. Győri-Lukács ziccerét a kapus hatástalanította, majd a románok kaptak hetest. Grozav felavatta Böde-Bírót.

23-16

Boiciuc a kapufára lőtte a románok hetesét, nálunk Klujber tartja az első félidei formát, ezt is bevágta. Gogirla ezt is elszórta, alakul ez.

22-16

Kuczora bátran bevitte, gól lett az egyéni akció vége. Stoica elhajlásos átlövése a románok első gólja a szünet után.

21-15

Győri-Lukács góljával indul a második félidő. A másik oldalon Gogirla a kaput sem találta el.

20-15 a félidőben

Böde-Bíró először kapott szerepet a meccsen, és ha már bejött, kirúgta Bazaliu hetesét. Bravó! A félidőben így öttel vezet a magyar csapat.

20-15

Klujber szemfülesen szedte össze a labdát, a passzát pedig Márton váltotta gólra. Csíkos szerezte a 20. magyar gólt, majd az első félidőt román hetes és magyar kiállítás zárta.

18-15

Klujber lövése egy védőt érintve került be a vetődő kapus alatt. Először négy ide a meccsen. Már csak három, Ostase hozta közelebb őket. Időt kért Golovin kapitány.

Olvasói sztorik