Sport

Elmarad az igazi sztárboksz: Kovács Kokó István és Varga Lajos nem meccsel egymással az elnökségért

Berecz Valter / 24.hu
Kovács Kokó István
Berecz Valter / 24.hu
Kovács Kokó István
A Magyar Ökölvívó Szövetség elnöki posztjáért folyó versenyben az eddig szemben álló, egymással szpáringolni készülő felek összeborultak.

A Magyar Ökölvívó Szövetségnek egy ideje nincs elnöke, ezért a szervezet november 9-re tisztújító közgyűlést írt ki. Az elnökjelölteknek október 25-ig van lehetőségük begyűjteni minimum öt tagszervezet ajánlását, ami alapján felkerülhetnek a jelöltlistára.

A tisztújító közgyűlésre nem a szokványos, négyévenkénti választás miatt kerül sor. Kurtucz Csaba, a korábbi elnök tavaly október 10-én mondott le posztjáról, egyúttal bejelentette, hogy az elnökség és az ellenőrző testület tagjai szintén távozni fognak. Azonban nem így történt, mert november 13-án már arról szóltak a hírek, hogy a MÖSZ elnöksége és a szervezet ellenőrző testülete bűncselekmények gyanúja és a belső szabályok megsértése miatt törvényességi felügyeleti beadvánnyal fordult a Fővárosi Főügyészséghez, amelyben azt kérték, hogy az ügyészség indítson vizsgálatot Kurtucz pénzügyi ténykedésével kapcsolatban.

A zuhanyhíradó szerint Kurtucz alighanem ennek ellenére újra próbálkozik, de az is lehet, meggondolja magát, mert komoly kihívója lesz. Úgy hírlik, ketten is – nem is akárkik – vágynak a sportág láthatóan elég tüzes trónjára. A múlt hét végéig még úgy nézett ki,

  • az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, Kovács Kokó István
  • és a Valton Security milliárdos résztulajdonosa, Varga Lajos

főszereplésével igazi sztárboksz lesz a ringben.

Komka Péter / MTI Lasz György, az In-Kal Security biztonságtechnikai igazgatója, Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya és Varga Lajos, a Valton Sec. Kft. ügyvezető tulajdonosa a IV. Music Hungary konferencián, az egri Bolyki pincészetben, 2016. május 26-án.

Ám a 24.hu úgy értesült, hogy a hétvégén a felek találkoztak, átbeszélték a nézeteiket, elképzeléseiket, és mivel ezek teljes mértékben összhangban vannak egymással, úgy döntöttek, hogy elállnak az egymás elleni küzdelemtől és inkább összefognak.

Megkeresésünkre Varga Lajos megerősítette a hírt. Úgy fogalmazott, „a sportágnak összefogásra és nem széthúzásra van szüksége. Mivel Kovács István szakmai hitelességéhez nem férhet kétség, úgy gondolom, hogy ketten együtt – Kokó elnökként, én társelnökként vagy elnökhelyettesként – sokkal erősebbek vagyunk, nagyobb hatással tudunk lenni a sportágra, mint külön-külön. Bár a magyar boksz hosszú évek után szépnek mondható sikert ért el, két 5. helyet hozott haza a párizsi olimpiáról, de messze van még a régi fényétől. Számomra prioritás, hogy üzleti, jogi, pénzügyi tapasztalatommal úgy segítsem a szövetséget és az ökölvívókat, hogy megfelelő karrierképet láthassanak maguk előtt”.

Kovács István is beszámolt az elnökjelölti találkozóról. A korábbi WBO profi világbajnok úgy nyilatkozott lapunknak, hogy

Varga Lajos személyében egy rendkívüli embert ismertem meg. Ha a közgyűlés bizalmat szavaz számunkra, a jogi, üzleti tapasztalatával minden téren erősebb lábakon áll majd a szövetség. Egy teljes jogi és pénzügyi átvilágítás után szeretnénk mindenkivel tiszta lapot indítani.

Kovács és Varga egyaránt elsődleges feladatának tekinti, hogy a szövetséget átvezessék a korábbi amatőr világszövetségből, az IBA-ból a frissen alakult, új világszövetségbe, a jelenleg már 48 tagállammal rendelkező – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is támogatott – World Boxingba. Ugyanis ez a sportág alapvető érdeke, mivel a NOB nem ismeri el az IBA-t, így annak tagállamai nem vehetnek részt az olimpiai játékokon, ráadásul NOB-támogatást sem kapnak.

Ehhez elengedhetetlen a két szervezet jogharmonizációja, amely kötelezővé teszi a jelenleg érvényben lévő MÖSZ-alapszabály módosítását is.

Mint minden vezetői változásnál, természetesen várható szervezeti átalakulás is, melynek keretében a pozíciókat „nem az elnök vagy az elnökség fogja kiosztani, hanem nyílt pályázattal, transzparens módon szeretnénk megtalálni a szövetségi kapitányt, a főtitkárt, a különböző szakmai területek felelőseit.

Ez az átláthatóság az, ami – leszámítva a Bajkai elnök úr időszakát – nem volt jelen a Magyar Ökölvívó Szövetségben

– fogalmazott Kovács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik