Sport

Imre Bence parádés teljesítménnyel ünnepelte a születésnapját

Imre Bence nyolc góllal járult hozzá a német THW Kiel 32-28-as győzelméhez a szerb bajnok RK Vojvodina otthonában a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörének keddi, második fordulójában.

Bár az újvidéki klub hétfőn a közösségi oldalán bejelentette, hogy minden jegy elkelt a meccsre, végül csupán erős félház volt a Spens Arenában. Ennek ellenére a hazai szurkolótábornak köszönhetően remek volt a hangulat, amit a 22. születésnapját éppen kedden ünneplő jobbszélső két gólja sem befolyásolt az első és a második percben.

A negyedik találatát úgy szerezte Imre, hogy a büntetőjét ugyan kivédte Fran Lucin, de a kipattanót bevetődve a hálóba lőtte. Ezen kívül egy rontott lövése volt az első félidőben, amit öt találattal a mezőny legeredményesebbjeként zárt.

A második felvonás is a magyar válogatott játékos találatával kezdődött, majd amikor már úgy tűnt, eldőlt a találkozó – mert a vendégek hét góllal vezettek –, az újvidékiek egy 6-1-es sorozattal felzárkóztak. A Kiel a kapusának lecserélését követően létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, ami ugyan nem hozott átütő sikert, de a győzelmüket sem fenyegette veszély.

Imre végül 11 lövésből nyolc góllal a mezőny legeredményesebbje lett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

THW Kiel (@thwhandball) által megosztott bejegyzés

A német csapatot Filip Jicha vezetőedző betegsége miatt Christian Sprenger másodedző és Szilágyi Viktor sportigazgató irányította. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg többek között Momir Ilic, a Veszprém volt játékosa és vezetőedzője, Krivokapics Milorad 38-szoros magyar válogatott beálló, és Marko Vujin, a Dunaferr, a Veszprém, a Szeged és a THW Kiel korábbi jobbátlövője is.

Sipos Adrián mind az öt lövését gólra váltotta a német MT Melsungen csapatában, amely házigazdaként 34-18-ra verte az északmacedón Vardart.

Bartók Donát kilenc góllal járult hozzá a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen 39-30-as sikeréhez a szlovák Tatran Presov otthonában, ezzel a jobbátlövő holtversenyben a mezőny legeredményesebbje volt. Ugyanebben a csoportban Hanusz Egon öt góllal, Palasics Kristóf 16 védéssel járult hozzá a Benfica 37-31-es hazai győzelméhez a francia Limoges ellen.

(MTI)

Kapcsolódó
Imre Bence megállíthatatlan volt, tíz gólt dobott a Bundesligában
A magyar válogatott Imre Bence tíz góllal járult hozzá a THW Kiel 29-24-es hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság

Ajánlott videó

Olvasói sztorik