Mindegy, hogy éppen ki nyer, kire vetődik nagyobb rivaldafény, az elmúlt években folyamatosan együtt mutatkoztok, együtt is nyilatkoztok. Mindig, mindent együtt csináltok?
Márton Viviana: Persze…
Márton Luana: …mindent.
Egypetéjű ikrekként alighanem az agyatok is egyformán jár, ez a korábbi interjúkból is kiderül, és most is az egyikőtök elkezdi a mondatot, a másik meg befejezi. Személyiségjegyekben is ilyen hasonlóak vagytok?
Viviana: Ott lehet, hogy én egy picivel nyitottabb vagyok, mint Luana, aki megfontoltabb, gondolkodóbb. De egy idő után már ebben sem különbözünk. Mindig együtt vagyunk, és ugyanúgy gondolkozunk.
Luana: A legnagyobb különbség, hogy Viviana ballábas, én meg jobb.
Sportcsaládba születtetek, édesapátok kick-bokszolt, édesanyátok kézilabdázott, ennek megfelelően több sportágat is kipróbáltatok. Focival, atlétikával kezdtetek, de már elég fiatalon kikötöttetek a taekwondo mellett.
Luana: Már hétévesen elkezdtük…
Viviana: …és nagyon gyorsan fejlődtünk.
Luana: Mert nagyon sokat utaztunk a tenerifei csapattal, és sok tapasztalatot szereztünk.
Viviana: Három hónap után már elvittek az első versenyre – meg is nyertünk mind a ketten. Nem jellemző, hogy valaki ilyen korán eljut arra a szintre, ahová mi.
Mi volt az első, olimpiával kapcsolatos emléketek?
Viviana: 2016-ban, amikor Tenerifén néztük a mostani edzőnket, Jesus Ramalt és Suvi Mikkonent.
Luana: Oda szerveztek edzőtábort, és mi is ott voltunk az edzéseken.
Viviana: És Suvi utána utazott a riói olimpiára, és mivel korábban megismertük, néztük a tévében és szurkoltunk neki.
Már ekkor, tízévesen megfogalmaztátok, hogy az olimpia elérhető cél?
Luana: Igen…
Viviana: …mindig is az volt a cél.
A fáma szerint ezeken a tenerifei edzéseken szúrtatok szemet Jesus Ramalnak, aki a legnevesebb spanyol taekwondoklub, a madridi Hankuk International tulajdonosa, edzője. Hogyan zajlott a megkeresés, és mennyire volt egyértelmű a döntés, hogy irány Madrid?
Viviana: Amikor edzettünk, Jesus és Suvi is meglátott valami mást, szokatlant bennünk – ahogy megyünk előre. Határozottak voltunk, nem volt bennünk félelem. És a szüleinknek is nagyon megtetszett ez a sport.
Luana: Azt mondták, hogyha fejlődni akarunk, akkor ebbe a csapatba kell mennünk.
Márton Zsolt: Azt tapasztaltuk, hogy Spanyolországban rendkívül népszerű a taekwondo. Óriási a tömegbázisa, tele vannak világ- és Európa-bajnokokkal. Amikor az évek alatt azzal szembesültünk, hogy minden spanyol vagy nemzetközi versenyt a Hankok nyert fölényesen, majd ez a két edző azt állította, hogy a lányaink különlegesek, és örömmel foglalkoznának velük, azt mondtuk a feleségemmel, nincs miről beszélni, kizárólag a Hankoknál van értelme folytatni.
Eleinte egy-egy alkalommal párnapos edzőtáborokba, ismerkedésre utaztunk Madridba, aztán amikor minden összeállt, 2017-ben felszámoltunk mindent Tenerifén, és költöztünk.
Tenerife hiába Spanyolország része, sziget, és több mint kétezer kilométer választja el Madridtól, ami nagyjából olyan, mintha Budapestről költöztetek volna a spanyol fővárosba. Hogy éltétek meg gyerekként a váltást?
Viviana: Az elején nem akartunk menni. A szüleim eldöntötték, hogy megyünk és kész, majd elkezdtek lakást keresni Madridban. Meg kellett szoknunk.
Luana: Tenerifén születtünk, ott nőttünk fel, ott voltak a barátok, a barátnők. Nehéz volt. De fél év alatt megszerettük Madridot is.
Viviana: Észrevettük a különbséget, hogy mekkora itt a profizmus. És, ha meg akarjuk valósítani az olimpiai álmunkat, akkor itt a helyünk, mert itt lesz rá lehetőség.
