Csipes Tamara megismételte három évvel ezelőtti tokiói eredményét, és ezüstérmet nyert a női kajakosok 500 méteres versenyében a párizsi olimpián, a számot az új-zélandi, immár nyolcszoros olimpiai bajnoki Lisa Carrington nyerte meg. A 34 éves Csipes két második és egy harmadik hellyel, azaz három éremmel zárta a játékokat.
Mára már olyan fáradt voltam, hogy nem gondolkoztam. Vigasztalt, hogy Lisa is elfáradhatott. Féltem, hogy a másik új-zélandi [Aimee Fisher], aki két napot pihent, meglephet. Nem mondom, hogy nem volt bennem ideg, de a középfutam nem esett jól, kicsit túráztattam magamat, hogy félórával rövidebb a pihenőm, ami ilyenkor elég sokat számít. De úgy álltam neki, hogy ebből a mai napból kell kihozni a maximumot. Menni egy olyan pályát, amire azt tudom mondani, elégedett vagyok, és nem rontottam el
– mondta Csipes Tamara, aki nagyon rá akart koncentrálni a táv elejére, mert attól félt, hogyha lemarad, fáradtan nehezebben tudja megoldani a verseny végét.
Úgy megleptem magamat az első kétszázon, hogy szerintem az a lendület vitt be.
Meg talán emiatt is dobta el az ütőt a másik új-zélandi lány, aminek kifejezettem örültem. Talán tőle jobban tartottam, mert két világkupán is megverte a Lisát. Ami nem biztos, hogy jó volt, mert Lisa választott egy tök más taktikát, és az elmúlt két hónapban egy kicsit máshogy is készült emiatt. De egy hétszeres olimpiai bajnok vert meg, nem lettem rosszabb, mint három éve Tokióban, én elégedett vagyok” – értékelte a döntőjét.
Csipes nyugodtan ment oda a döntőhöz, kegyes volt hozzá az időjárás, ami nagy terhet vett le a válláról. Annak is örült, hogy nem az egymással rivalizáló új-zélandiak közé, hanem Gazsó Alida Dóra mellé került, így bele tudta magát képzelni abba, mintha Szolnokon lennének ketten – aztán csőlátás és csak a saját feladatára koncentrált.
Ez olyan volt, amilyet szerettem volna menni utolsó pályára
– mondta, és köszönetet mondott Gazsónak, hogy az elmúlt két évben ott volt a nyakában és vitte előre. Mondta neki a célban, hogy Los Angeles már Gazsóé lesz.
Már a döntő előtt lepergett, hogy ez a vége, azért voltam ennyire nyugodt. Amikor beértem, elkapott az érzés, hogy köszönöm magamnak, hogy így zárhattam le, és nem egy „mi lett volna, ha” érzéssel. Ezt így szerettem volna
– mondta azzal kapcsolatban, hogy ez volt az utolsó világversenye, bár azt már többször, így most is elmondta, a többiek győzködik, hogy a négyest még vállalja be Los Angelesre is. „Soha ne mondd, hogy soha” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban.
Visszatekintett a három olimpiájára, azt mondta, bár idézőjelesen csak kétszeres aranyérmes, de van összességében hat érme, olimpiáról olimpiára tudta felülmúlni magát, ez sokat jelent neki.
Ha visszanézek Rióra, hogy azóta mennyit fejlődtem emberileg, sportolóként, csapattársként, anyaként… Érdekes, hogy mennyire másképp éltem meg mind a három olimpiámat. És örülök, hogy mindháromra úgy tudok visszatekinteni, hogy nincs bennem egy maradandó csalódás, hanem azt tudom mondani: lezártam úgy egy 24 éves karriert, hogy az maradtam, aki vagyok, és aki lenni szeretnék
– fogalmazott Csipes, aki tíz évvel ezelőtt biztos azt mondta volna, hogyha egyszer abbahagyja, soha többet nem mozdul meg, de most már nem bírná ki sport nélkül.
