Élő Sport

Spanyolveréssel jutott negyeddöntőbe a női kéziválogatott az olimpián

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A magyar női kézilabda-válogatott 27-24-re legyőzte Spanyolországot a párizsi olimpia B csoportjának negyedik fordulójában, így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott a negyeddöntőbe.

Hullámzóan teljesített a magyar csapat eddig az olimpián. A házigazda Franciaország ellen kifejezetten jól kezdett Magyarország, de aztán kicsúszott a kezéből a mérkőzés, és már csak szaladt az eredmény után, majd végül kikapott. A második fordulóban krimibe illő hajrában, Simon Petra utolsó másodpercekben szerzett góljával lett meg az első győzelem, majd Angola ellen hiába indult jól a meccs, döntetlen lett a vége.

A negyedik fordulóban az Spanyolország volt az ellenfél, amely eddig még csak pontot sem szerzett a tornán, így számukra ez volt az a bizonyos utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodhattak a továbbjutási esélyeket illetően. Magyar oldalon volt egy csere, Bordás Réka helyére Pásztor Noémi került be. Ugyan Klujberé volt az első gól a mérkőzésen, hamar fordítottak a spanyolok, egy kicsivel mindig a magyarok előtt jártak majd Cabral 10. perces góljával már hárommal is vezettek (4-7). Golovin már közben időt kért, de elsőre nem sikerült lefékezni a spanyolokat.

Varga Jennifer / 24.hu

 

Szöllősi-Schatzl góljával aztán nemhogy a felzárkózást kezdte meg a magyar válogatott, hanem meg is fordította a meccset és a kezébe is ragadta az irányítást. Alig több mint négy perc alatt produkált egy 5-0-s rohanást Magyarország (9-7), Böde-Bírónak fontos védései akadtak, volt olyan pillanat, amikor négy gól is volt a magyar előny (14-10). Ebből végül kettőt sikerült megőrizni a szünetre.

A második félidő mindkét oldalon hibával indult, majd Vámos volt az első gólszerző. A magyar válogatott a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzést, Füzi-Tóvizi góljával a 38. percben öt volt a csapatok közti különbség (20-15). Ekkor azonban gödörbe került Magyarország, kimaradt helyzet és két eladott labda Vámostól nehezítette a dolgokat, a spanyolok pedig vérszemet kaptak és a 45. percre fordítottak.

Vámos egy betörés után nyolcperces magyar gólcsend végére tett pontot.

Varga Jennifer / 24.hu

Egyenlő állásról indult az utolsó tíz perc is, úgy tűnt, hogy a magyar csapat megint egy izgalmas hajrába sodorja magát. 22-22 után azonban Klujber egyszer, majd Vámos kétszer volt eredményes, hirtelen három lett közte, ismét saját kezébe vette a magyar válogatott a sorsát, és végül 27-24-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe, míg Spanyolország biztosan kiesik a csoportkör után.

Klujber hat, Vámos és Győri-Lukács öt-öt gólt szerzett, míg Böde-Bíró tizenegy védést mutatott be.

Kézilabda, nők, B csoport, 4. forduló

Spanyolország – Magyarország 24-27 (12-14)
Paris Expo Porte de Versailles
v.: Kuttler, Merz (németek)

23-27 Tóvizi

Nyitott védekezésre állt át a spanyol csapat, ez jó lehet a mozgékony emebreinknek: Vámos passzát Tóvizi lőtte be (23-27).

Három ide

Tóvizi kapott két percet, mert nyakánál fogta meg ellenfelét, de csapata elszórta a labdát. Vámos belőtte (22-25).

Huhh...

Klujber lövését védte a spanyol kapus, de Bíró is a legjobbkor mutatott be bravúrt.

19-20 Barbosa

Alicia Fernández újabb hetest harcolt ki, jött Janurik, hogy hatástalanítsa Barbosát. Nem sikerült… (19-20).

15-20

Marta López hosszú idő után ismét hozzászólt a mérkőzéshez (15-19), Tóvizi a másik oldalon volt eredményes (15-20).

14-17

Kuczora bombájával négy ide, de Jennifer Gutiérrez villámgyorsan szépített (14-17).

Folytatódott

Az első spanyol támadásból nem lett semmi, Klujber hibázott a másik oldalon, majd a gyors spanyol akció lépéshibán halt el.

Olvasói sztorik