Élő Sport

Spanyolveréssel jutott negyeddöntőbe a női kéziválogatott az olimpián

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A magyar női kézilabda-válogatott 27-24-re legyőzte Spanyolországot a párizsi olimpia B csoportjának negyedik fordulójában, így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott a negyeddöntőbe.

Hullámzóan teljesített a magyar csapat eddig az olimpián. A házigazda Franciaország ellen kifejezetten jól kezdett Magyarország, de aztán kicsúszott a kezéből a mérkőzés, és már csak szaladt az eredmény után, majd végül kikapott. A második fordulóban krimibe illő hajrában, Simon Petra utolsó másodpercekben szerzett góljával lett meg az első győzelem, majd Angola ellen hiába indult jól a meccs, döntetlen lett a vége.

A negyedik fordulóban az Spanyolország volt az ellenfél, amely eddig még csak pontot sem szerzett a tornán, így számukra ez volt az a bizonyos utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodhattak a továbbjutási esélyeket illetően. Magyar oldalon volt egy csere, Bordás Réka helyére Pásztor Noémi került be. Ugyan Klujberé volt az első gól a mérkőzésen, hamar fordítottak a spanyolok, egy kicsivel mindig a magyarok előtt jártak majd Cabral 10. perces góljával már hárommal is vezettek (4-7). Golovin már közben időt kért, de elsőre nem sikerült lefékezni a spanyolokat.

Varga Jennifer / 24.hu

 

Szöllősi-Schatzl góljával aztán nemhogy a felzárkózást kezdte meg a magyar válogatott, hanem meg is fordította a meccset és a kezébe is ragadta az irányítást. Alig több mint négy perc alatt produkált egy 5-0-s rohanást Magyarország (9-7), Böde-Bírónak fontos védései akadtak, volt olyan pillanat, amikor négy gól is volt a magyar előny (14-10). Ebből végül kettőt sikerült megőrizni a szünetre.

A második félidő mindkét oldalon hibával indult, majd Vámos volt az első gólszerző. A magyar válogatott a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzést, Füzi-Tóvizi góljával a 38. percben öt volt a csapatok közti különbség (20-15). Ekkor azonban gödörbe került Magyarország, kimaradt helyzet és két eladott labda Vámostól nehezítette a dolgokat, a spanyolok pedig vérszemet kaptak és a 45. percre fordítottak.

Vámos egy betörés után nyolcperces magyar gólcsend végére tett pontot.

Varga Jennifer / 24.hu

Egyenlő állásról indult az utolsó tíz perc is, úgy tűnt, hogy a magyar csapat megint egy izgalmas hajrába sodorja magát. 22-22 után azonban Klujber egyszer, majd Vámos kétszer volt eredményes, hirtelen három lett közte, ismét saját kezébe vette a magyar válogatott a sorsát, és végül 27-24-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe, míg Spanyolország biztosan kiesik a csoportkör után.

Klujber hat, Vámos és Győri-Lukács öt-öt gólt szerzett, míg Böde-Bíró tizenegy védést mutatott be.

Kézilabda, nők, B csoport, 4. forduló

Spanyolország – Magyarország 24-27 (12-14)
Paris Expo Porte de Versailles
v.: Kuttler, Merz (németek)

Golovin: Nyugodt vagyok

„Sikerült összeszedni a lányokat, bár az Angola elleni meccs végét követő órák nem voltak a legjobbak. Készültünk a spanyol válogatottra, küzdeni fogunk, de a védekezésben sokkal koncentráltabban kell megoldani a feladatokat. Csökkenteni kell a ki nem kényszerített hibákat.

Nyugodt vagyok, a lelkiállapotunk jó, remélem, megoldjuk a feladatot

– mondta Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Magukra találnának a spanyolok

„Vannak érzelmek, de a legfontosabb a jelen. Igyekszem nem gondolni a Magyarországgal és Győrrel kapcsolatos emlékekre. Jó munkát kell végeznünk, hogy újra magunkra találjunk. Hollandia ellen már sokat fejlődtünk, de most sokkal jobban kell játszanunk” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Ambros Martín, a spanyolok szövetségi kapitánya.

Nagyon jó érzéseink voltak az olimpia előtt, magasak voltak az elvárások, de eddig nem úgy sikerültek a mérkőzések.

Magyar fölény

A két csapat eddigi mérlege magyar fölényről árulkodik, 26 mérkőzésből 13-szor nyert csapatunk, 6 döntetlen és 7 spanyol győzelem mellett. A tétmérkőzéseket tekintve, 17 találkozóból 9 alkalommal született magyar győzelem, a 4 spanyol győzelem mellé 4 döntetlennel, írta a szövetség hivatalos honlapja.

Eddig teljes a spanyol betli

A spanyoloknál Ambros Martín a szövetségi kapitány, akit jól ismerhetünk: nos, csapata nem a legjobb formát mutatta eddig, hiszen minden meccsét elveszítette. Az első találkozón tizenegy góllal győzte le Brazília a spanyol csapatot, majd a második fordulóban Angola ellen öt góllal maradt alul, végül a hollandok ellen szintén ötgólos különbséggel zárult a találkozó, nem a spanyolok javára.

Három meccs, három pont

A magyar csapat három meccsen három pontot szerzett eddig: a franciáktól elszenvedett 31-28-as vereség után előbb hátrányról fordítva 25-24-re verte Brazíliát, majd Angolával ért el 31-31-es döntetlent.

Olvasói sztorik