Sport

Édesapja az olimpiára tartva halt meg, vigasztalhatatlan a tragikus hír után

Mindössze két nappal Aleksi Leppä olimpiai bemutatkozása előtt felborult a saját világa: az olimpiára tartó repülőn meghalt az édesapja, aki egyben az edzője is volt.

„Soha nem lettem volna itt nélküle. Sokat tett értem” – nyilatkozta Aleksi Leppä, a finnek világbajnok sportlövője, aki nehezen tudta visszatartani a könnyeit, amikor az apjáról beszélt.

A 29 éves, kétszeres világbajnok, háromszoros vb-ezüstérmes és egyszeres Európa-bajnoki bronzérmes sportoló az édesapjával együtt rendkívül keményen dolgozott azért, hogy kijusson az olimpiára.

A debütálása, amelynek sportfesztiválnak kellett volna lenni, az végtelen tragédiába torkollott. A család pénteken utazott Párizsba, amikor a családfő rosszul lett a repülőn és már nem tudták megmenteni az életét.

„Megdöbbentő volt megkapni az üzenetet” – mondta Aleksi Leppä, aki már Franciaországban kapta meg a szomorú hírt.

Aki már elveszített valakit, az el tudja képzelni, milyen nagyon nehéz pillanat lehetett

– nyilatkozta Ville Hayrinen finn sportigazgató.

A tragédia után két nappal Aleksi Leppä gyászszalaggal a karján versenyzett a chateauroux-i lőtéren, és olimpiai debütálásán a 22. helyen végzett férfi légpuskában.

Ez a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Óriási számomra, hogy itt lehetek, de apa nem láthatott. Szerintem büszke lett volna. Mindig mindent megoldott nekem, az életét annak szentelte, hogy nekem sikerüljön

– mondta.

Hozzátette, nehéz napokon van túl, de nem tehet mást, mint megpróbálni a folytatásra koncentrálni. A sportoló szerdán a sportpuska 50 m-es versenyszámában próbál helytállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik