Sport

Tóth Krisztián: Nehéz, hogy ez az egyetlen nap ne mérgezze meg az utóbbi tíz évet

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Sporttörténelmi tettre készült Tóth Krisztián, de már első mérkőzésén vereséget szenvedett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

A tokiói olimpián 90 kilogrammban harmadik versenyző újbóli dobogós helyezése esetén az első magyar dzsúdós lehetett volna, akinek két ötkarikás érme van. A román Alex Cret azonban keresztül húzta számításait, hiszen három intés miatt leléptették. Elmondása szerint azonban megérdemelten nyert ellenfele.

„Elég közel álltunk egymáshoz, mégis az ő fogása többször érvényesült, mint az enyém. Ez a sidóban is megmutatkozott. Megelőzött technikákkal, jogos volt a harmadik intés is, amivel elvesztettem a mérkőzést. Igazából még nem tudom, hol keressem a hibát, úgy érzem, nem voltam stresszes. Nagyon akartam azt, hogy történelmet írjak, hogy én legyek az első magyar cselgáncsozó, aki két olimpiai érmet nyer”

– idézte az MTI cikke Tóth Krisztiánt.

A dzsúdós lelki állapotát azonban jobban visszaadta az M4 Sportnak adott nyilatkozata, ahol ennél sokkal erősebben fogalmazott:

Igyekszem abba kapaszkodni, hogy több mint egy évtizedes munka van mögöttem. Nehéz, hogy ez az egyetlen nap ne mérgezze meg az utóbbi tíz évet. Voltam az érem másik oldalán is, akkor is nehéz volt belekezdeni az interjúba Tokióban, de sajnos most nem azon az oldalon vagyok.

A hétfős magyar küldöttség talán legnagyobb éremesélyese így helyezetlenül zárt a francia fővárosban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik