Élő Sport

Hihetetlen végjátékban győzte le a brazilokat a női kéziválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar kézilabda-válogatott 25-24-re legyőzte a brazil együttest vasárnap a párizsi olimpia női kézilabdatornáján, a csoportkör második fordulójában.

Ahogy a franciák ellen, a második meccsén is jól kezdett a magyar csapat, a házigazda ellen védés nélkül záró Böde-Bíró Blanka hamar bemutatott egy bravúrt, és a támadásokban is volt ötlet, ami hatékonysággal párosult.

6-4-es magyar vezetésnél időt kért a brazil kapitány, és ez bejött, mert produkált egy 3-0-s sorozatot az ellenfél, de ekkor még nem tudott ellépni. 10-8 után viszont állandósult a brazil vezetés, a félidőben úgy vezettek hárommal, hogy Albek Anna szerezte az első félidő utolsó gólját egy látványos átlövésből.

Bár Kuczora Csenge góljával indult a második felvonás, utána hosszú percekig nem találtunk be, igaz, a brazilok is sokat hibáztak.

A dél-amerikai csapat a Győrben légióskodó Bruna de Paula vezérletével mégis elléptek 18-13-ra, de sikerült faragni a hátrányból, amikor a brazilok klasszisára külön őrző figyelt.

Az 55. percben már csak egy gól volt a hátrány, majd egy kimaradt brazil hetes után Debreczeni-Klivinyi Kinga egyenlített. Innentől vált igazán körömrágóssá a meccs, amely végül az utolsó támadásnál dőlt el, amihez az is kellett, hogy Böde-Bíró egy újabb védéssel megágyazott a győzelemnek. Golovin Vlagyimir időt kért, Simon Petra pedig nagyon bátran ment neki a brazil falnak, és kilőtte a jobb felsőt, amivel behúzta a meccset a magyar csapat, amely legközelebb Angolával találkozik.

Így dőlt el a meccs a mi javunkra:

Olimpiai kézilabdatorna, nők, 2. forduló, B csoport:

Magyarország – Brazília 25-24 (12-15)
Dél-párizsi 6-os Aréna
v.: Jorum, Kleven (norvégok)
Magyarország: Böde-Bíró – Szöllősi-Schatzl 1, Kuczora 3, Füzi-Tóvizi 2, Papp 1, Vámos 2, Győri-Lukács 1. Cserék: Klujber 3, Debreczeni-Klivinyi 4, Bordás, Albek 1, Márton 2, Simon 5, Janurik.
A brazil csapat gólszerzői: De Paula, Quintino, Fernandes 4-4, L. Araujo 3, Cardoso, Bitolo, Matieli, Guarieiro 2-2, Arounian 1.
lövések/gólok: 46/25, illetve 44/24
gólok hétméteresből: 0, illetve 4/3
kiállítások: 6, illetve 4 perc

Félidőben 15-12 oda

Guareiro belemenésgyanús mozdulat után lőtt a kapunkba, megadták a bírók. Guareiro bántotta Vámost, kiküldték két perce, az első félidőt pedig Albek szép átlövésgólja zárta le.

11-14

Szép figura végén Araujo volt eredményes a bal szélről, megint négy oda. Vámos bátran végigment, de Fernandes erre is válaszolt. Márton a bal szélről talált be, három oda.

9-12

Arounian szépen ejtette át Böde-Bírót, először vezetnek hárommal. Nem tudtunk közelebb jönni, Vámos dobta ki a labdát a pályáról. De Paula góljára Debreczeni-Klivinyi felelt.

8-10

Klujber az első kiállított a meccsen, De Paulát rántotta le a derekánál megfogva. A következő támadásnál Matieli harcolt ki hetest, amit Bitolo értékesített.

8-9

Klujber nagy szóló után egyenlített, de Matieli simán bement középen a védőink mellett. Cardoso pattintotta fölé a labdát ziccerben, majd egy magyar hiba után Böde-Bíró védett egyet.

7-8

Matieli gólja után Szöllősi-Schatzl szemfülesen szerzett labdát, de sajnos elakadt a lövése a kapusban.

7-7

Bejött az időkérés a braziloknak, mert azóta három gólt lőttek zsinórban, a legutóbbit Cardoso egy gyors lerohanás után. Debreczeni-Klivinyi törte meg a brazilok sorozatát.

6-6

De Paula ütemtelenül lőtt talpról, majd Klujber adott el egy labdát. Hetest kaptak a brazilok, Bitolo lőtte be.

6-4

Füzi-Tóvizi újabb gólja után kettő ide, időt kértek a brazilok.

5-4

5-3 helyett 4-4: Kuczora helyzete kimaradt, Araujo viszont szép egyéni alakítás után egyenlített. Klujber révén ismét vezetünk, majd Böde-Bíró járt túl Quintino eszén.

4-3

Szöllősi-Schatzl helyzeténél mutatta be első védését a brazilok kapusa, Moreschi. Hátul ügyese szereztünk labdát, Füzi-Tóvizi pedig ezt már bedobta.

3-3

A kapufák nincsenek velünk, harmadszor találtuk el. Kuczora szerencsére nem vesztette el a lövőkedvét, és óriási gólt dobott.

2-3

Cardoso hetesből volt eredményes, először vezetnek a brazilok.

2-2

De Paulára nagyon figyeltünk, de így is bevágta a jobb sarokba. Füzi-Tóvizi kapufát lőtt ziccerben, Klujber viszont szépen pattintott a hosszúba. Quintino egyenlített a szélről.

1-0

Böde-Bíró máris védett egyet, ez azért is fontos, mert a franciák ellen egy lövés sem akadt el benne! Az első magyar támadásnál Kuczora lőtt passzív jelzésnél szép gólt.

De Paulát kell kivenni a játékból

Mondta Golovin Vlagyimir, a magyar csapat szövetségi kapitánya. De Paula ismerős lehet a játékosainknak, szurkolóinknak, mert a Győrben légióskodik.

Az örökmérleg mellettünk szól

A két csapat eddig 18 meccset játszott egymás ellen, ezeken 11 magyar, valamint 5 brazil győzelem született, kétszer pedig nem bírtak egymással a felek. A tétmeccseken 5 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség a mérleg magyar szempontból.

Mi kikaptunk az első körben, ők nyertek

Jól kezdett, ám végül kikapott a magyar csapat első meccsén a házigazda, egyben címvédő franciák ellen. A brazilok viszont berúgták az ajtót, és 11 góllal elpáholták a spanyolokat.

Ki bírja jobban a korai időpontot?

Nem éppen szokványos kezdési időpont a reggel 9 óra, reméljük, a magyar csapat frissen, vidáman ébredt, és behúzza ezt a nagyon fontos meccset.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik