Sport

Megszüntették Csipes Ferenc felfüggesztését a zaklatásért, miután Kozák Danuta elfogadta a bocsánatkérését

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Csipes Ferenc edző nevében egyesülete, a Budapesti Honvéd SE levélben bocsánatot kért Kozák Danutától, közölte a klub honlapja.

Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését

– olvasható a Honvéd hivatalos levelében.

Kozák csütörtökön a Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakember ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenységét. A 37 éves versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes erősen befolyásolt állapotban masszázs közben, amikor ő gyakorlatilag meztelen volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon.

A hatszoros olimpiai bajnok válasza a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) oldalán jelent meg, amelyben elfogadta a bocsánatkérést, így a szövetség megszüntette Csipes felfüggesztését.

„Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka” – idézte az MKKSZ Kozákot.

A szövetség azt is közölte, az ügyet ezzel lezártnak tekinti, a továbbiakban nem kíván azzal kapcsolatban nyilatkozni, és a sajtó munkatársait arra kéri, hogy a közelgő fontos hazai és világversenyekre tekintettel, a zavartalan felkészülés érdekében ne keresse az ügyben az érintetteket.

Kapcsolódó
A Kozák Danuta-Csipes Ferenc molesztálási ügyben eddig nem ismert részletek derültek ki
A Magyar Nemzet igyekezett árnyalni a képet a hatszoros olimpiai bajnok és a szintén olimpiai aranyérmes edző ügyében, utóbbi rehabilitálását sürgetve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik