Hétfő délután a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Sakkszövetség tartott közös sajtótájékoztatót.
A médiaszakmunkásokat azzal a hangzatos mondattal hívták össze 17 órára a Duna Arénába, hogy a magyar válogatott sakkvilágklasszisokkal erősít a budapesti sakkolimpiára. Szóval nem is egyel, hanem többel.
Nos, a szenzációs bejelentés szerint
„Különleges és rég várt pillanat ez. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette mindezt. Úgy éreztem, hogy sokáig nem voltam fontos a szülőhazámnak. Azt talán nem kell taglalnom, hogy milyen magyarként más ország színeiben versenyezni. Most leesett egy kő a szívemről a visszatéréssel. Lehetséges, hogy ez pozitívan hat majd a játékomra” – mondta Rapport.
A sakkolimpiai tagok közé bekerült továbbá a kétszeres sakkolimpiai ezüstérmes Lékó Péter is, akivel Dr. Polyánszky Zoltán szövetségi elnök tavaly május 28‐án találkozott először, hogy a visszatéréséről tárgyaljanak. Decemberben már Dr. Schmidt Ádám is beszállt a győzködésbe, sokáig úgy tűnt, hiába. Aztán Lékó februárban mégis elment az edzőtáborba segíteni, és végül igent mondott.
Az államritkár úrnak azt mondtam, csak akkor tudom elképzelni a visszatérést, ha Ricsi is magyar színekben versenyez. 2019-ben sakkoztam utoljára komoly tornán, pont Ricsivel egy olasz csapatban, a Padovában. Ha úgy tetszik öt éve készülök. Azon leszek, hogy a legjobbat kihozzam magamból. Természetesen Ricsi lesz az 1-es én a 2-es táblán, ez nem kérdés
– mondta Lékó Péter.
Dr. Polyánszky megemlitette, hogy Rapport és Lékó 2014-ben, vagyis tíz éve voltak együtt utoljára magyar válogatottak. Rapport és Lékó csatasorba állításával Magyarország mindenképpen erősödött. A májusi világranglistán még a 11. volt a válogatott, Richárddal 2-3 helyet biztosan előre lépünk.
Schmidt Ádám a rendezvényen kifejtette, hogy egy ekkora horderejű magyar rendezésű eseményen a legerősebb magyar csapat kell, hogy asztalhoz üljön, ezért tettek meg mindent Rapport és Lékó visszatéréséért, illetve abban bízik, hogy éremmel zárjuk a tornát.
Előzmények:
Napra pontosan két évvel ezelőtt, éppen 2022. május 22-én robbantotta honlapunk a hírt, miszerint a legmagasabb, akkoriban 2776-os ÉLŐ-pontszámot is elérő, ezzel a világranglista 5., később a 8. helyét elfoglaló magyar sakkozó, Rapport Richárd román zászló mellett ül asztalhoz a jövőben.
A váltás okát abban láttuk, hogy
- 2021-ben, és 2022-ben sakkozóként egyetlen fillér szövetségi forráshoz sem jutott hozzá. Az azt megelőző években versenyeit, szekundánsokat, mindent önerőből, saját versenydíjaiból finanszírozva kapaszkodott fel a világranglista 5. helyére.
- A 24.hu-t a sportoló édesapja arról tájékoztatta, hogy fia egy szerb származású romániai milliárdostól visszautasíthatatlan, több százezer eurós szponzori ajánlatot kapott, amely segítségével világbajnoki címre tör.
A román állampolgárságot e váltáshoz fel sem kellett vegye – azt maga a versenyző is tagadta nemrég, hogy román lenne –, lévén a Nemzetközi Sakkszövetség szabályai úgy rendelkeznek, hogy a váltáshoz elég egy bejelentett lakcím az adott ország területén.
Nos, az elmúlt két év azt bizonyította, hogy a nemes sportcél nemhogy nem sikerült, de az ÉLŐ-pontszáma is 2715-re csökkent az elmúlt két évben, míg a világranglistán momentán a 28.