Sport

„Megijedtem, nem akartam fájdalmat okozni” – Ligetvári nem szándékosan ütközött Bombaccsal a kézidöntőn

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Magabiztos győzelemmel kezdte a Veszprém a kézilabda NB I döntőjét, 35-28-ra nyert és előnnyel utazik majd Szegedre. A vendégcsapat a meccs elején elveszítette egyik meghatározó játékosát, Dejan Bombacot, aki Ligetvári Patrikkal ütközött, hosszan ápolni kellett, majd ugyan saját lábán hagyta el a pályát, de kórházba kellett vinni.

„Egy belemenést próbáltam kiharcolni, jeleztem is azzal, hogy leraktam a kezeimet. Nyilván nem szeretném megütni és semmilyen szándékosságot, butaságot csinálni. Sem kék, sem piros lapot kapni, se két percet – nem szeretném büntetni a csapatomat, nem mellesleg nem akarom egy másik játékos karrierjét veszélyeztetni” – mondta a Sportalnak a meccs után Ligetvári, aki szerint ő beállt Bombac elé, aki szerinte azt hihette, majd elugrik előle, de nem így történt és ütköztek.

Ligetvári úgy folytatta, először nem volt benne ijedtség, azt hitte, hogy Bombac ki akar provokálni egy büntetést. Ezután a bírók is visszanézték az esetet és nem ítéltek ellene.

Utána nagyon megijedtem, nem szerettem volna neki semmilyen fájdalmat okozni, semmi olyat, ami a karrierjét veszélyezteti. Nagyon sajnálom, de semmi szándékosság nem volt benne

– tette hozzá a veszprémi játékos.

A Szeged később közölte, hogy súlyos Bombac sérülése és eljárást kezdeményeznek Ligetvárival, valamint a játékvezetőkkel szemben.

Kapcsolódó
Visszavonult a kézilabdázó, aki leszakadt ujja ellenére klasszissá vált
Ivan Cupic nyert három BL-t, de a horvát válogatottal sohasem ért fel a csúcsra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik