Sport

2001 óta nem volt ilyen, magyar szövetségi kapitánya van a hokiválogatottnak

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Ahogy arra számítani lehetett, Majoross Gergely veszi át az irányítást. 2001 óta ő az első magyar szakember, akit nem ideiglenesen bíznak meg.

Majoross Gergely lett a világ élvonalába visszajutott magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása három évre szól.

Kercsó Árpád 2001-es távozása óta ő az első magyar szakember, aki nem ideiglenesen vezeti a nemzeti csapatot.

Majoross – aki vasárnap lesz 45 éves – a 2019-es divízió I/A-s tornán megbízottként már irányította a válogatottat. Az új kapitány első tétversenye az augusztus 29. és szeptember 1. közötti pozsonyi olimpiai selejtező lesz.

A korábbi kapitány, a kanadai Don MacAdam – miután lejárt a szerződése – a sikerrel megvívott bolzanói divízió I/A-vb után távozott posztjáról, amin azzal is a hírekbe került, hogy Galló Vilmos bohócnak nevezte őt. MacAdam, mint a magyar szövetség sportigazgatója, tett javaslatot Majoross kinevezésére Such György elnöknek, az elnökség pedig kedden elfogadta a jelölést.

Majoross játékosként tagja volt a 2008-as szapporói feljutást kiharcoló válogatottnak, a nemzeti csapatban közel 150-szer szerepelt. 2011-es visszavonulását követően edzőnek állt. A MAC juniorjainak, majd a Miskolci Jegesmedvék és a MAC magyar, illetve szlovák bajnokságban szereplő felnőtt együtteseinek trénere volt. Kétszer nyert MOL, illetve Erste Ligát. Ezt követően, 2021-től tavaly nyárig a szlovák Nové Zámky vezetőedzőjeként, majd az elmúlt idényben a német másodosztályú Ravensburgnál dolgozott. Hét szezonon át volt a válogatott másodedzője is.

A magyar válogatott eddigi szövetségi kapitányai

Minder Frigyes 1927-33

John Dewar (kanadai) 1934

Lator Géza 1935-39

Bikár Deján 1946

Czerva László 1959-60

Vladimir Kominek (csehszlovák) 1960-64

Rajkai László 1964-69

Jakabházy László 1969-71

Andrej Csaplinszkij (szovjet) 1971-73

Boróczi Gábor és Jakabházy László közösen 1973-75

Boróczi Gábor 1976-78

Rajkai László 1978-79

Jakabházy László 1979-81

Boróczi Gábor 1981-87

Jakabházy László 1987-88

Boróczi Gábor 1988-90

Szeles Dezső 1990-94

Kercsó Árpád 1995-96

Palla Antal 1996-97

Kercsó Árpád 1998

Palla Antal 1998-99

Szeles Dezső 1999-2000

Kercsó Árpád 2000-01

Jan Jasko (szlovák) 2001-03

Dusan Kapusta (szlovák) 2003-04

Pat Cortina (kanadai) 2004-09

Ted Sator (amerikai) 2009-11

Kevin Primeau (kanadai) 2011-12

Diego Scandella (kanadai) 2012-13 – megbízottként

Rich Chernomaz (kanadai) 2013-17

Jarmo Tolvanen (finn) – 2017-20

Majoross Gergely 2019 – megbízottként

Sean Simpson (kanadai) 2020-22

Kevin Constantine (amerikai) 2022-23

Don MacAdam (kanadai) 2023-24

Majoross Gergely 2024-

Ajánlott videó

Olvasói sztorik