Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.
Az első meccsel ellentétben ezúttal hatvan percig tartottuk a szintet és jól játszottunk, mindent beleadtunk, egy szavam sem lehet
– nyilatkozta a veszprémi találkozó után a spanyol szakvezető.
A magyarok csütörtökön 33-26-ra nyertek Vilniusban, vagyis kettős győzelemmel jutottak ki a jövő évi vb-re. A visszavágón Rodríguez mindkét félidő közepén lecserélte az összes mezőnyjátékosát.
„A tervem az volt, hogy a tapasztaltabb játékosokkal kezdek, és utána beküldöm a fiatalokat. Ők nyerték meg a második meccset, és örülök, hogy mindenki legalább tizenöt percet játszott” – magyarázta a kapitány.
Mint elmondta, a mérkőzés közben nem számolta a védéseit, de nagyon örül, hogy ennyivel sikerült segítenie a csapatot.
„Úgy éreztem, voltak hibáim, amiket szeretnék kijavítani, de most az a legfontosabb, hogy kijutottunk a világbajnokságra” – nyilatkozta a találkozó után.
A spanyol CB Ciudad de Logrono játékosa hozzátette, az elejétől kezdve próbálták betartani, amit a szakmai stábbal megbeszéltek, és az egész csapat nagyon motivált volt, hiszen hazai pályán játszhattak a vb-szereplésért, és ezt az első perctől kivitték a pályára.
„Számomra hatalmas élmény Veszprémben játszani, hiszen itt nevelkedtem az akadémián. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer a felnőtt válogatott tagjaként fogok visszatérni. Nagyon élveztem, hogy itt lehettem” – magyarázta.
Elmondta azt is, hogy poszttársával, Bartucz Lászlóval, illetve Porobic Haris kapusedzővel nagyszerű csapatot alkotnak, jól tudják egymást segíteni, remekül fel tudnak készülni a mérkőzésekre. Ezúttal a csütörtöki találkozót, illetve a litvánok korábbi meccseit nézték meg és elemezték, ez sokat segített neki.
Ilyen pozitív légkörben nagyon jó dolgozni
– jegyezte meg Palasics, aki maga sem tudta előre, hogy hatvan percet kap majd a kapitánytól.
A január 14. és február 2. között sorra kerülő világbajnokság házigazdája Horvátország, Dánia és Norvégia lesz, a csoportkör sorsolására május 29-én kerül sor. Ez lesz a 29. férfi világbajnokság, és a 23., amelyen a magyar együttes részt vesz. Az eddigi legjobb eredmény az 1986-os ezüstérem volt, legutóbb, tavaly januárban nyolcadik lett a nemzeti csapat.