Lévai Zoltán megnyerte kvótaosztó mérkőzését a kötöttfogásúak 77 kilós súlycsoportjában a birkózók utolsó versenyén.
Lévai csütörtökön egy-egy győztes és vesztes mérkőzéssel került vigaszágra, ahol azzal a tudattal kezdte meg a pénteki napot, hogy kizárólag négy győzelemmel juthat ki az olimpiára. A spanyol Marcos Sanchez Silvát, majd a litván Paulius Galkinast, a bronzmeccsen pedig a kínai Liu Zsujt is kipipálta szépen sorban, majd jött az utolsó akadály az olimpia előtt: Kamal Ameer Bey.
A 28 éves magyar kezdte aktívabban a mérkőzést, ezt a bírók egy intésponttal jutalmazták és leküldték parterhelyzetbe Beyt. Lévai kiemelte és a zónán kívülre dobta ellenfelét, aki talpra érkezett, de mivel elhagyta a szőnyeget, járt az újabb egy pont a magyar versenyzőnek.
A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai ezután sem állt meg, és Beyt ismét leküldték, ezzel már 3-0-ra vezetett, de ezúttal nem sikerült lentről akciót végrehajtania. A hátralévő időben Lévai remekül védekezett és megnyerte a mérkőzést.
Amikor kikaptam csütörtökön, azt mondtam magamban, nem érdekel, csak azért is megcsinálom, és így álltam neki ennek a négy meccsnek. Úgy tűnik, én jobban szeretem a rögös utat választani, mint a simát. Érdekes, szerintem a bolgár ellen birkóztam a legjobban, és épp tőle kaptam ki, a második legjobb teljesítményem most, az amerikai ellen sikert ért
– idézte a hazai szövetség (MBSZ) Lévai Zoltánt.
A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai negyedikként, Losonczi Dávid (kf 87 kg), Muszukajev Iszmail (szf, 65kg) és Nagy Bernadett (női, 76 kg) után biztosította helyét a párizsi olimpián.