Sport

Kitüntették a kecskeméti hokiedzőt, bántalmazás miatt zajlik vizsgálat ellene

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere február 9-én elismerő oklevéllel díjazta Szabó István Pált, a helyi hokicsapat, a KESI edzőjét. Mindeközben már tavaly szeptember óta nyomozás zajlik kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, és információink szerint a tanúként meghallgatott szülők Szabó sportpedagógiai, sportpszichológiai módszereit, eszköztárát nehezményezik. Szabó visszautasítja a vádakat, szerinte egyes szülők lejáratókampányt indítottak ellene.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere február 9-én elismerő oklevéllel díjazta Szabó István Pált, a Kecskeméti Sportiskola (KESI) jégkorongedzőjét. Noha 2022 végén olyan jelzések érkeztek a Magyar Jégkorong Szövetségbe (MJSZ), amelyek folyományaként tavaly nyáron az MJSZ „ismeretlen tettes” ellen feljelentést tett, és 2023 szeptemberétől tanúmeghallgatások zajlanak egy, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt folytatott nyomozásban.

A szerkesztőségünk birtokában lévő dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az eljárás folyamán meghallgatottak egyike a sportágban csak „Coca” néven ismert korábbi kiváló jégkorongozó sportpedagógiai, sportpszichológiai módszereit, eszköztárát kérdőjelezi meg.

A 24.hu ennek nyomán arról érdeklődött a rendőrségnél, hogy

  • valóban érkezett-e a Magyar Jégkorong Szövetség által beadott feljelentés a KESI jégkorongszakosztályát, annak egyik edzőjét érintő ügyben,
  • és ha igen, nevesített vagy ismeretlen tettes ellen tették meg a feljelentést, hol tart az ügy, miben nyomoznak, van-e gyanúsított, történt-e bármilyen kényszerintézkedés?

Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy

a Kecskeméti Rendőrkapitányság folytat nyomozást egy, a Magyar Jégkorong Szövetségtől érkezett bejelentés alapján,

azonban a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem adhatnak.

Megkerestük Kecskemét polgármesterét is. Az iránt érdeklődtünk Szemereyné Pataki Klaudiánál, a jutalmazás előtt volt-e tudomása arról, hogy a jégkorongszakosztály egyik edzője, minden bizonnyal az általa aláírt oklevelek egyikének címzettje érintett lehet egy kiskorú veszélyeztetése gyanújával zajló rendőrségi nyomozásban, illetve, hogy kinek az előterjesztése nyomán jutalmazta oklevéllel a KESI edzőjét.

A polgármesteri iroda azt a választ küldte:

Az önkormányzatnak, a polgármesternek nem volt tudomása semmilyen, az edző ellen indított eljárásról. Maga az esemény hagyomány, ilyenkor kifejezetten az adott szezonban sikereket elért fiatal sportolókat díjazzuk, ehhez kapcsolódóan pedig automatikusan az edzőiket is.

Fejbevágás, ököllel ütés is szerepel a jegyzőkönyvben

Információnk szerint a jégkorongszövetség már 2022 végén hivatalosnak mondható formában értesült a Szabó edzői viselkedésével, pedagógiai eszköztárával megfogalmazott kritikákról, 2023. januárban pedig a KESI vezetése is kapott egy, „A jégkorongért aggódó 63 szülő (család)” aláírással szignózott beadványt. A levélíró a névtelenséget azzal magyarázza, hogy a „levél nem megfelelő módon történő kezelése” esetén a levelet aláíró szülők és gyermekek „irdatlan megtorlással és bosszúval” találnák szembe magukat, mert „a probléma forrása és mozgatórugója Szabó István Pál (Coca) vezetőedző”, akitől

szinte mindenki retteg, kiszámíthatatlan, kinek, mikor és miért ordítja, üvölti le a fejét, alázza meg nyilvánosan mindenki előtt, magából kikelve… Coca bácsi hülyének néz mindenkit, nemcsak minket és a kollégáit, hanem a feletteseit és a munkaadóit is.

ILLYÉS TIBOR / MTI Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester

Csanádi Adrienn, az MJSZ fegyelmi bizottságának elnöke már 2023. február 8-ra fegyelmi eljárást kezdeményezett Szabó István Pállal szemben az etikai és gyermekvédelmi szabályzat alapján, melynek keretében több szülőt és a kecskeméti jégcsarnokban dolgozó szakembereket is meghallgattak. A birtokunkban lévő tízoldalas jegyzőkönyvben az olvasható, hogy a meghívott tanúk egyike mindennapos edzői gyakorlatként említi az

ütővel gáncsolást, hátba-, fejbevágást, ököllel ütést, utóbbit oda, ahol éppen nincs védőfelszerelés, vagy éppen a gyerek fejének rángatását a fejvédő rácsánál fogva, miközben a káromkodó kötőszavak, a bazmeg meg az ilyesmi, simán benne van, tök mindegy, hogy 8 éves vagy 16 éves a gyerek.

A jegyzőkönyv tartalmaz egy másik meghallgatott által említett konkrét esetet is. Eszerint az edző a csapat által alkotott kör közepére állított egy 10–11 éves forma kislányt, majd „telibe üvöltötte, fölé magasodva, csapkodva mellette az ütővel a jeget”, csak azért, mert a „kislányt és az apját is utálja”. Az ifjú sportoló „2–3 héten belül abba is hagyta a hokit”.

Ennek ellenére szövetségi szinten e vizsgálat, a meghallgatások, és a jegyzőkönyv felvétele után félbemaradt, és majd fél évig nem történt további lépés az ügyben.

Ivkovicné Béres Tímea – aki a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként felügyeli a KESI-ben zajló munkát – arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy Szabó Istvánt évekkel korábban, a jégkorongszakosztály alapítása után kifejezetten a szövetség ajánlására alkalmazták, és annak ellenére a legnagyobb körültekintés mellett kezelték a bejelentést, hogy a segélykérő levél szerzője álnév mögé bújt. Elmondta, hogy a levél okán már 2023 elején a teljes szakosztályt (minden korosztályt, minden szülőt) érintő szülői értekezlet hívtak össze.

Ott azonban nem hangzott el panasz Szabó István Pál ellen, és a következő hónapokban sem tapasztaltak a gyerekek körében a megszokottól eltérő méretű lemorzsolódást.

Béres így fogalmazott:

Az értekezlet után ezért nem láttuk szükségességét további intézkedésnek, és eszközünk sem maradt erre. A KESI egyébként 2023. szeptembertől minden szakosztályra, így a jégkorongra is kiterjedő munkakörrel sportpszichológust alkalmaz. Egyesületünk még nem kapott a szakembertől jelzést további intézkedések szükségességéről.

A Magyar Jégkorong Szövetségnél tavaly év végén érdeklődtünk először hivatalos formában az ügyről, miután tudomásunkra jutott a folyamatban lévő rendőrségi eljárás. A szövetség akkor azt válaszolta, hogy „az MJSZ nagy hangsúlyt fektet a sportág integritásának megóvására, az erre irányuló oktatásba bevontuk az MJSZ-szel dolgozó sportpszichológusokat is, akik több sportszervezethez is ellátogattak. „A Kecskeméten tartott előadást (2023 júliusában készült róla a birtokunkban lévő összefoglaló – a szerk.) követően

a sportpszichológusok olyan szakmai megállapításokat tettek, amelyek alapján az MJSZ további eljárás lefolytatását tartotta indokoltnak, így az illetékes hatósághoz fordult.

Lapunk úgy értesült, az esemény zárásaként a három megbízott sportpszichológus kiscsoportos foglalkozásokat, egyéni beszélgetéseket tartott a KESI-ben hokizó gyerekekkel, majd egyes szülőket is meghallgattak.

Az ügy hátterének hitelesebb megismerése érdekében Szabó idén február 9-i díjazása után újabb kérdést tettünk fel az MJSZ-nek arra vonatkozóan, hogy a szövetség tájékoztatta-e a KESI-t arról, hogy az egyik kecskeméti edző lehet az érintett.

Az MJSZ fegyelmi bizottság nevében Csanádi Adrienn azt közölte, hogy konkrét személyekkel kapcsolatban adatvédelmi okokból és a személyiségi jogok védelme miatt nem adhatnak teljes körű tájékoztatást. Ugyanakkor azt leírta, hogy kizárólag a KESI vezetőjét értesítették előzetesen annak érdekében, hogy az együttműködésükkel mielőbb teljes körű kivizsgálásra kerülhessenek, és megnyugtatóan tisztázódhassanak a sportpszichológusok meglátásai, illetve

nem konkrét személlyel szemben, hanem a sportpszichológusok javaslata alapján ismeretlen tettes ellen került benyújtásra a feljelentés, mivel az általuk felvetett bizonyos kérdések kivizsgálására az MJSZ saját hatáskörben nem jogosult.

Hivatalosan senki sem tud semmiről

Ivkovicné arra a kérdésünkre, hogy a KESI vezetésének van-e tudomása arról, hogy a szakosztályban történtek okán rendőrségi eljárás zajlik, amelyben már számos tanút meghallgattak azt felelte: „A szövetség részéről a nyár folyamán főtitkár úr egy telefonhívás kapcsán jelezte, hogy feljelentést kívánnak tenni ismeretlen tettes ellen. Tudomásunk szerint rendőrségi eljárás ismeretlen tettes ellen zajlik vagy zajlott, annak megállapításáról, illetve eredményéről semmilyen információval nem rendelkezünk.”

Megkerestük Szabó István Pált is. Azt iránt érdeklődtünk, tud-e a szülői vádakról, illetve olyan eljárásról, rendőrségi nyomozásról, ahol terheltként szóba került a neve. Az edző válaszlevelében azt közölte:

 Az utóbbi időben egyes szülők lejárató kampányt indítottak ellenem, névtelen aláírással a Sportiskola vezetősége felé. Ennek kivizsgálására szakosztályi szülői értekezletet rendeltek el, és ott semmilyen ellenem irányuló panasz nem hangzott el, kiálltak mellettem a szülők, ahogy teszik a mostani helyzetre való tekintettel, most már aláírásgyűjtéssel az ismeretlen rágalmazókkal szemben. Rendőrségi eljárás, megkeresés személyem ellen nincs.

Szabó hozzátette, jelenleg is 90 fiatal jégkorongozó tagja a szervezetnek, az évek során több bajnoki címet nyertek, a szülők elégedettsége mellett, emellett több iskolában és óvodában vezet teljes megelégedésre korcsolyaoktatási programot.

Szabó védelme kapcsán egy másik szülő küldött levelet szerkesztőségünkbe. A feladó kijelentette, hogy „a szülők, gyerekek nevének közléséhez, az aláírásgyűjtő ívek bemutatásához nem járulunk hozzá”. Mindenesetre a mellékelt fotón 15, az U6-os és U16-os korosztályokban érdekelt szülő kitakart, nem azonosítható aláírása látszik.

Mindezek ismeretében honlapunk újra Ivkovicnéhoz fordult. A korábbi kiváló, 108-szoros magyar válogatott kosárlabdázótól azt szerettük volna megtudni, igaz-e, hogy tavaly december 18-án végül a KESI is etikai bizottsága elé vitte Szabót, majd írásban figyelmeztette az edzői tevékenysége okán, és ha igen, miért marasztalta el, valamint ki és miért terjesztette fel őt polgármesteri jutalomra. A Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője azt válaszolta:

A jégkorongszakosztályunk U18-as csapatát a 2022. november–2023. április közötti bajnoki szezonban elért eredményei okán a tavalyi év végén, december első hetében javasolták a városi díjazásra, ami a kritériumrendszer szerint magával vonja a csapatot felkészítő edzőket is. Az ezüstérmes csapat ajánlásáig nem folytatott vizsgálatot szervezetünk. Egyéb adatot, információt a személyiségi jogok jogszabályi védelme miatt csak az érintett előzetes hozzájárulásával adhatunk ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik