Sport

„Az életünkért fogunk játszani” – fogadkoznak a magyar kézisek a portugálok elleni élethalálharc előtt

Bodnár Boglárka / MTI
Bartucz László nagyszerűen védett Norvégia ellen
Bodnár Boglárka / MTI
Bartucz László nagyszerűen védett Norvégia ellen
Bár kikapott Norvégiától a magyar férfi kézilabda-válogatott, Portugália ellen vasárnap még kiharcolhatja az olimpiai szereplést. Bánhidi Bence szerint a szívük kijuttathatja őket Párizsba, Bartucz László és Lékai Máté élet-halál kérdésről nyilatkozott.

„A meccs közben éreztem, hogy folyamatosan két ember lohol rajtam. Agresszívak, kompaktak voltak a norvégok, átlövésből sem tudtuk megnyitni őket. Sajnos rosszul kezdtük mindkét félidőt, de mindent megtettünk, ez legalább pozitív. Abba kell kapaszkodnunk, hogy csúsztunk-másztunk a pályán. Itt az esély, hogy vasárnap azért megcsináljuk.

A szívünk kijuttathat minket Párizsba

– nyilatkozta a 29-25-ös vereség után az M4 Sport kamerája előtt Bánhidi Bence.

Bartucz László – aki 12 védést mutatott be a mérkőzésen – úgy fogalmazott, hogy világklasszis játékosoktól nem szégyen kikapni, még hazai pályán sem.

„A norvégok az első 20 percben egy-egyekben megvertek minket, könnyű gólokat szereztek. Aztán amikor összeálltunk, a szívünket-lelkünket kitettük a pályára. Sajnos még öt védés hiányzott ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést” – mondta.

Hozzátette, hogy annyira nincs elkeseredve, mert nincs erre ideje, hiszen az életükért fognak játszani a portugálokkal!

„Egyik félidőt sem lehet így kezdeni” – nyilatkozta Fazekas Gergő arra a kérdésre, szerinte min ment el a mérkőzés.

Lékai Máté úgy fogalmazott, az elején nem tudták megállítani ellenfelük támadásait, szinte minden akcióból gólt kaptak, utána pedig futottak az eredmény után, küzdöttek, harcoltak, de akkor sem tudták átbillenteni az eredményt, amikor sikerült felzárkózniuk.

Felidézte, a szünetben háromgólos hátrányban voltak, a második félidőt emberelőnyben kezdték, ennek ellenére a norvégok elléptek 21-14-re, ők pedig a folytatásban sem tudták utolérni riválisukat.

Ez egy olimpiai selejtező, ami élet-halál kérdés minden csapatnak. Mindenki megtett mindent, mi is keményen védekeztünk. Most így sikerült, de nincs idő szomorkodni, mert van még egy meccs, amit ha megnyerünk, akkor ugyanúgy elérjük a célunkat

– nyilatkozta az MTI-nek.

Hangsúlyozta, bízik benne, hogy fantasztikus közönségüknek győzelemmel tudják meghálálni vasárnap a biztatást.

„Nyilván nem lesz egyszerű, ezt mindannyian tudjuk. A portugáloké is nagyon jó csapat, és ahogy láttam, már pihentettek is a holnapi mérkőzésre, de szerintem egy meccsen teljesen mindegy, hogy valaki pihent, vagy nem. Mindent bele kell adni” – magyarázta.

Mint mondta, a norvégok elleni találkozó hajrájában tisztában voltak vele, hogy minél kevesebb góllal kellene kikapniuk, hogy a portugálok ellen a döntetlen is olimpiai kvótát érhessen számukra, de az utolsó találatukat a játékvezetők elvették.

De ne legyen döntetlen, nyerjünk! Döntetlenre játszani kézilabdában amúgy sem nagyon lehet

– vélekedett.

Kapcsolódó
Chema Rodríguez: Most jön a legfontosabb csata
Portugália ellen nyerni kell vasárnap a párizsi olimpiai szereplésért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik