Sport

„A szívem hozott be, a vége már nagyon fájt” – elsírta magát örömében a vb-hatodik magyar úszó

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Három magyar úszóért szoríthattunk a dohai vizes vébé szerdai úszódöntőiben: Rasovszky Kristóf ötödik lett 800 gyorson, Pádár Nikolett hatodik 200 női gyorson, Márton Richárd pedig szintén hatodik 200 pillangón.

A nyíltvízi úszásban 10 kilométeren aranyérmes Rasovszky 7:44.42 perces idővel lett ötödik 800 gyorson, ezzel pedig megdöntötte Kis Gergő 2011 óta fennálló országos csúcsát. A számot az ír Daniel Wiffen nyerte 7:40.94-es idővel.

A melegítés nagyon jól ment, onnantól elhittem, hogy az országos csúcs meglehet, de abban bíztam, hogy ha azt megúszom, akkor az érem is összejön. Sajnos kicsit elszámoltam magam, de teljesen elégedett vagyok így is, a három nagy Kis Gergő-csúcsból egyet végre sikerült megdöntenem

– nyilatkozta Rasovszky az M4 Sportnak.

Pádár a hetedik idővel jutott a 200 női gyors fináléjába, ahol féltávnál ötödik volt, végül hatodikként csapott a célba.

„Próbáltam végig magamra figyelni, és szerencsére sikerült is jól úsznom. A szívem hozott be, a vége már nagyon fájt, besavasodtam, de arra gondoltam közben, hogy rengeteget edzettem azért, hogy itt legyek” – mondta Pádár, aki örömében elsírta magát az interjú közben.

A 17 éves magyar úszó jövőre már az Egyesült Államokban, a legendás Michael Phelps korábbi, valamint a 200 méter háton világbajnok Kós Hubert jelenlegi edzőjével, Bob Bowmannal dolgozik majd.

A számot a hongkongi Siobhan Bernadette Haughey nyerte 1:54.89-cel.

Márton Richárd két úszót előzött meg a 200 pillangó döntőjében, és 1:55.76-os idejével a hatodik helyet szerezte meg. Az aranyérem a japán Honda Tomoruhoz került.

100 gyorson is lesz majd magyar döntős, ugyanis Németh Nándor 47.96 másodperces úszással második lett az elődöntős futamában, és a negyedik legjobb idővel váltotta meg a helyét a csütörtöki fináléban.

„Tőlem azért ez szokatlan, szinte mindig a szélére kerülök. Ez egy jó kis úszás volt, ennél holnap sem kell erősebben kezdenem, visszafelé kellene valamit kitalálni, talán egy kicsit előbb kellene elkezdenem a hajrát, mert maradt most a végében” – nyilatkozott az MTI-nek Németh, aki hozzátette, a fináléban szeretne minél közelebb úszni Milák Kristóf országos csúcsához (47.47), és ha ez sikerül, akár egy érem is összejöhet.

A 24 éves magyar úszó megjegyezte, jó helyen lesz a döntőben – olasz riválisa elviheti a kínaiak új világcsúcstartójának hullámait. Németh Nándor hozzáfűzte, az olimpia évében különösképpen motiváltnak érzi magát, és ha esetleg egy érmet is nyerne, az még jobban feldobná őt a párizsi játékok előtt.

Női 200 méter pillangón a szám 2019-es világbajnoka, Kapás Boglárka és Sebestyén Dalma is a második futamban kapott helyet. A nyolcadik világbajnokságán szereplő Kapás az ötödik (2:09.99 p), honfitársa a hetedik (2.10.34) idővel várta az elődöntőt. Mindketten jelentősen tudtak javulni, a régi önmagát idéző, fantasztikusan hajrázó Kapás 2:08.48-cal mindössze öt századmásodpercnyire volt az olimpiai szinttől, Sebestyén pedig egyéni csúcsát (2:08.97) közelítette meg 2:09.14-gyel.

Előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik legjobb eredményt érte el.

„Nagyon szeretném azt hinni, hogy ebben még van öt század. Nem voltam nagyon friss és bízom benne, hogy egy nap elég ahhoz, hogy kipihenjem magam, akkor pedig az utolsó ötvenben még lehet valami” – mondta a 30 éves Kapás, aki hozzátette, továbbra is csak egy lehetőségnek érzi két felkészülés között, hogy a világbajnokságon próbálhatja teljesíteni a szintet, ugyanakkor nagyon boldog.

Nagyon mélyről indultam, legutóbb körülbelül három éve tudtam ilyen jól versenyezni, ez nagyon jó érzés

Honfitársához hasonlóan Sebestyén is boldog volt, főként mivel pályafutása során először jutott világbajnoki döntőbe.

„Ez nagyon különleges a számomra. Szeretnék ebben az egy napban a lehető legjobban regenerálódni, és bízom benne, hogy a döntő egyfajta örömúszás lesz” – mondta a magyar versenyző, aki megjegyezte, az elmúlt időszakban inkább a 200 méter vegyesre készült, ezért is tartja ezt most nagy eredménynek.

Férfi 200 méter vegyesen a hosszabbik táv olimpiai szintjére hajtó Holló Balázs ugrott medencébe: az egriek úszója egyetlen századot tudott javítani délelőtti idején, így 2:00.39 perccel a 14. helyen zárt.

Eredmények:

férfiak:
800 m gyors:

1. Daniel Wiffen (Írország) 7:40.94 p
2. Elijah Winnington (Ausztrália) 7:42.95
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:42.98
5. RASOVSZKY KRISTÓF 7:44.42

 

200  pillangó:
1. Honda Tomoru (Japán) 1:53.88 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:54.65
3. Martin Espernberger (Ausztria) 1:55.16
..6. MÁRTON RICHÁRD 1:55.76

 

50 m mell, világbajnok:
1. Sam Williamson (Ausztrália) 26.32 másodperc
2. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 26.39
3. Nic Fink (Egyesült Államok) 26.49

 

női 200 m gyors:
1. Siobhan Bernadette Haughey (Hongkong) 1:54.89 p
2. Erika Fairweather (Új-Zéland) 1:55.77
3. Brianna Throssell (Ausztrália) 1:56.00
..6. PÁDÁR NIKOLETT 1:56.89

 

4×100 m vegyes vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Hunter Armstrong, Nic Fink, Claire Curzan, Kate Douglass) 3:40.22 perc
2. Ausztrália (Bradley Woodward, Sam Williamson, Brianna Throssell, Shayna Jack) 3:43.12
3. Nagy-Britannia (Medi Harris, Adam Peaty, Matthew Richards, Anna Hopkin) 3:45.09

Ajánlott videó

Olvasói sztorik