A lányod, Kamília öt hónapos. Milyen az újrakezdés, az edzés, az olimpiai felkészülés egy kisgyermek mellett?
Ma már ugyanolyan fókuszált vagyok, mint régebben, de messze nincs annyi időm sem edzeni, sem pihenni, sem regenerálódni. Valószínűleg… Nem is valószínűleg, inkább biztos, hogy nem lesz már ugyanaz, mint korábban. Ennek ellenére már-már fürdőzöm ebben az új szerepben, és rettentő kíváncsi vagyok, mit tudok belőle kihozni.
A sportolói tested hogyan reagált a szülésre?
Kamíliával harminc kilót híztam – az utolsó hetekben úgy néztem ki, mint egy Michelin-baba –, de, amint világra jött, ennek több mint a fele eltűnt. A szülés után két nappal már semmilyen testi fájdalmam, problémám nem akadt. A regenerációmat nagyban segítette a sportmúlt. Izgalmas feladat lépésről lépésre visszatérni a szülés utáni állapotból. Eleinte a lelkem és a testem is csak egyfajta kikapcsolódásként igényelte az edzést, az úszást. A vízben nem ér el a külvilág. Ott csak magamra figyelek, még a levegővételem is kontrollált, testileg, lelkileg és mentálisan is maximálisan a jelenben vagyok, ami jót tett – a másfél órák alatt teljesen kitisztult a fejem.
Mennyi időre álltál le az edzésekkel?
Az érdemi úszóedzésekkel nagyjából fél évre. Ez úgy jött össze, hogy a terhességem hatodik hónapjáig úsztam egyre visszafogottabb intenzitással, viszont a saját testsúlyos szárazföldi edzéseket szinte az utolsó pillanatig végeztem. A szülés utáni hetedik hétben ereszkedtem újra vízbe, de cirka a negyedik hónapra, azaz november végére, december elejére értem el arra a szintre, hogy azt már úszóedzésnek lehet nevezni.
A féléves kihagyásod szinte megegyezik Milák Kristóféval, akire azt mondja a szakma, ha holnaptól elkezd izomból edzeni, Párizsban újra olimpiai bajnok lehet.
Csakhogy ő nem hízott harminc kilót, nem volt benne egy baba.
Te viszont sokkal hamarabb elkezdted a vizes edzéseket, és egyes állítások szerint a szülés után a nők testileg felfrissülve, dupla erővel képesek visszatérni. Érzel ilyet?
Hallottam, olvastam hasonlót, de mondjál nekem egyetlen pozitív példát úszásban!
2022-ben még 4:34-gyel kezdődő időt is úsztál 400 vegyesen. Hova esik vissza a sportoló felkészültségi szintje, fizikai állapota plusz harminc kiló és fél év leállás után?
A testem megváltozott, ami miatt korábban elképzelhetetlen módon elment a vízérzésem, teljesen elvesztettem a technikát, és mivel a testem átalakult, más lett a vízfekvésem is.
Már a terhesség utáni első edzések egyikén teszt jelleggel úsztam egy 400-at. 5:45-öt mutatott az óra, ami brutál lassú. Szörnyű. Innen kell felkapaszkodnom.
Ezért nem is azt nézem, hogy mit értem el korábban, vagy mit vár el tőlem a szakma, a szurkolók. Sokkal inkább egy rendkívül izgalmas, egyfajta saját testemen végzett emberkísérlet ez az időszak az életemben.
Ha mindjárt az elején nyomtál egy teszt 400-at, nem tűnsz túl türelmesnek magaddal szemben.
A türelem a legnagyobb próbatétel, amire mindig figyelmeztetnem kell magamat. Ennek szellemében kizárólag technikát és ezzel együtt állóképességet építek még mindig. Ez a ritmus merőben más, mint amit korábban csináltam, amikor szinte minden helyzetben versenysebességben edzettem. De tudomásul veszem, hogy ez az időszak erről szól.
Pontosan mennyit kell úszni az olimpiai kvalifikációhoz?
4:37,5-ön belül. Ez nem lehetetlen, de első körben még ezt a 2016-os önmagamhoz képest bő tíz másodperccel lassabb kvalifikációs szintet is óriási sikernek tartanám. Ráadásul ez még kevés is, mert nem elég megúszni, az is kell, hogy az idő a két legjobb magyar 400 vegyes között legyen.
Van már magyar, aki megúszta ezt az kvalifikációs szintet?
Még nincs. Jakabos Zsuzsinak és Mihályvári-Farkas Viktóriának jó esélye van rá.
2018 előtt még „álmodból felkeltve” is tudtál 4:31-en belüli időt. Ehhez képest mi az elérhető legtöbb, amit ki tudsz préselni magadból?
Ezt nagyon nehéz megmondani. Ez az út pont ezért izgalmas. Megnézem, mire vagyok képes a jelenlegi helyzetemben, mint anyuka.
Azért játsszunk el a gondolattal! Ha Tokióban, a döntőben csak 4:34,5-ös időt úszol, úgy bronzérmes vagy az olimpián. Ez a szint még elérhető?
Korábban sem szerettem kimondani, hogy milyen időre vagyok képes, és az mire lehet elég. Maradjunk annyiban, azért dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzam ki önmagamból. Kíváncsian várom mire lesz elég.
Jelen pillanatban, hogy néz ki a felkészülésed, hányszor úszol egy héten?
Az első próbálkozások után, amit talán még nem is lehet úszásnak nevezni, szép lassan fokozatosan emeltük az edzés- és a kilométerszámot, illetve az intenzitást. Jelenleg már heti nyolc úszóedzést tudok beiktatni, kedden és csütörtökön kettőt, és ezek mellett háromszor kondizok.
Ki írja az edzéstervedet?
Én. Imádok edzéstervet összeállítani. A kondit teljesen egészében Máté felügyeli (Gelencsér Máté, Hosszú Katinka férje és edzője – a szerk.), ezen a területen sokkal többet tud, mint én. Összességében ketten rakjuk össze az egészet.
Ki nyomja a stoppert a medence szélén?
Máté.
Január van, és július 27-én kezdődnek Párizsban az úszóversenyek. A magyar úszóiskola általános gyakorlata szerint a hátralévő bő hat hónap nagyjából két makrociklusnak felel meg. Hányszor mész ezalatt edzőtáborba, milyen versenyeken állnál rajthoz?
Az az érdekes, hogy 2012 óta versenyről versenyre épült a felkészülésem, ezért hosszú éveken keresztül nem a magyar metódust követtem, sosem gondolkodtam, készültem mikro- és makrociklusok szerint. Ehhez képest most hónapok óta nem versenyeztem, így muszáj alapoznom és visszanyúlnom a hagyományos edzésmetodika alapszabályaihoz. Az edzőtábor fontos abból a szempontból, hogy teljes mértékben a felkészülésre tudjak koncentrálni. Januárra magaslatiként eredetileg Andorrát terveztük. A spanyolok nagyon szívesen láttak korábban, volt is egy háromhetes meghívásom. Mireia Belmonte és más úszók is ott edzenek ilyenkor, de végül Livigno lett belőle, amit a MÚSZ támogat. Február végén melegégövi edzőtáborba megyünk.
Természetesen 2024-re már versenyeket is kinéztem. Az első, igazából az első kettő március végén lenne.
A Giant Open sorozaton állnék rajtkőre Nizzában, illetve Párizsban – az utóbbi azért is fontos, mert, ha minden igaz, az olimpiai uszodában rendezik. Utána áprilisban lesz a magyar bajnokság, aztán pedig jön még egy edzőtábor. Ezt a ciklust az Eb zárja le júniusban, amin nyilván akkor úszhatok, ha kiérdemlem az Eb-csapatba kerülést. Egyébként az az utolsó lehetőség az olimpiai kvalifikációs szint elérésre.
Sós Csaba kapitány azt mondta, hogy a felkészüléshez minden támogatást megkapsz, mert egy háromszoros olimpiai bajnoknak ez jár. Eközben az első, decemberi edzőtáborod kapcsán, ahova természetesen magatokkal vittétek Kamíliát is, körbefutott a médiában, hogy állítólag elvártad, a szövetség fizesse a veletek utazó kislányod és a bébiszitter költségeit is, amit viszont cáfoltatok.
Decemberben meghívásra, egy nemzetközi kampány forgatása kapcsán jártunk a Kanári-szigeteken, amit meghosszabbítottunk egy edzőtáborral, saját költségen. Érdekes, mert alapjában az, hogy visszatérek, úszni akarok, megpróbálok felkészülni az olimpiára, Magyarországon elég furcsa visszhangokat váltott ki. Kvázi kegynek kell éreznem, hogy támogatják a felkészülésemet, az edzőtáboraimat, holott például Ausztráliában külön erre a feladatra szakosodott stáb segíti a sportoló szülés utáni visszatérését egy speciális protokoll szerint. Ehhez képest mi Mátéval alkotunk egy stábot, ketten próbáljuk összerakni a mit és a hogyant, és természetesen egyikünk sem támaszt irreális elvárást a szövetség felé.
A soros edzőtáborokba, versenyekre is utazik Kamília?
Persze. És a nagymama is jön velünk. Az anyukák folyamatos jelenléte, segítsége nélkül most sem tudnék edzeni, és természetesen a mama, a baba, a cumisüveg és a többi a mi költségünk.
Ha a mamát és a babát nem is, de rajtuk kívül mit értünk „minden támogatás” alatt?
Leadtam az idei tervemet a szövetségnek, és megkérdeztem, hogy ebből mi az, amit támogatni tudnak, és mi az, amire úgy készüljek, hogy önköltségből kell megoldjam. Egész biztos, hogy mindent nem támogatnak, de én is megkapom azt a támogatást, amit minden magyar válogatott kerettag úszó is kap: évi kétszer három hét külföldi, valamint két belföldi edzőtábor.
Fizetést az úszók a MÚSZ-tól sajnos nem kapnak, arra pedig, hogy az edzőm fizetésének mi lesz a sorsa, még nem érkezett hivatalos álláspont.
Említetted a francia versenyeket. Azt az utat ki finanszírozza?
Ugyan kihagytam egy évet, de korábban rendre meghívtak a Giant Openre, ahol az olimpiai bajnokoknak a rendező állta az utazás, a szállás, az ellátás költségeit. Most újra fel kell vennem velük a kapcsolatot, és valószínűleg ezúttal is meghívnak.
Régen sem rejtetted véka alá a véleményedet, most sem. Az első, sportágadat érintő sportpolitikai megnyilvánulásaid még a Gyárfás-korszakhoz köthetők, később jött az ISL kontra FINA meccs, a budapesti vb után az uszodaügy, majd az úszóakadémiád ügye kapcsán formáltál véleményt. Ezek a posztok mennyire erodálták a korábbi általános, az elképesztő mennyiségű sportsikereiden alapuló szeretetet?
Ha valaki ki meri mondani a véleményét, pláne, ha le is írja, az megosztó személyiség lesz. De még mindig jobb, mintha nem mondanék semmit.
Ezért is mondom ki, írom le, amit gondolok bizonyos témákban. Lehet, hogy ezáltal valaki jobban fog szeretni, és lehet, hogy ezáltal valaki nem fog szeretni. De alapvetően nem az a cél, hogy egy-egy posztom után többen, jobban szeressenek, hanem, hogy kimondjam, amit gondolok.
A közösségi médiából, a veled foglalkozó cikkek alatti hozzászólásokból úgy tűnik, mintha a félreértésen vagy rosszindulaton alapuló „ki fizeti a mamát és a babát” típusú kérdések, illetve a többi, nagyon is valós sportági ügy miatt manapság már jóval több negatív kommentet kapsz, mint a fénykorodban. Helytálló ez az észrevétel?
Gondolod?
Nem így van?
Mindig is kaptam negatív kritikákat. Tök természetes, hogy nem szeret mindenki, vannak emberek, akiknek nem tetszenek a mondataim, a szemem, a járásom. Ez nem csak nálam, más esetében is így van. Érzésem szerint a riói olimpia és az azt követő év, a budapesti vb utáni kommentcunamiban a millió gratuláció között elvesztek a rosszmájú megjegyzések. Most nincs siker, nincs is millió komment, ami elnyomja a kritikát. Meglehet, ezért érzed ezt. Egyébként talán megérne egy kutatást a dolog.
Kiálltál Milák Kristóf mellett…
Elsősorban sporttársi tiszteletből tettem, sejtve, hogy senki nem fog mellette kiállni. Egyébként ha a szakszerű teljesítménypszichológiát vesszük figyelembe, a legfontosabb egy élsportolónak, hogy ne érezze azt, hogy muszáj folyamatosan csúcseredményeket szállítania.
Amint külső hatás által kényszerré válik a teljesítmény, úgy romolhat is. Sajnos a szakmai vezetés a kommunikációjával pont az ellenkezőjét érte el, mint, ami a célja lehetett.
Ez az én véleményem. De – tudomásom szerint – Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a mentora, aki valószínűleg kézben tartja Kristóf karrierjét.
Olimpiai bajnok társad február 20-án lesz 24 éves, te május 3-án ünnepled a 35. születésnapodat. Számodra mi a motiváció, mi a kihívás abban, hogy húszévnyi világverseny, ennyi siker és egy szülés után is visszatérjél, kvalifikáld magad az olimpiára?
Amikor tudatosul benned, hogy lassan itt a vége, akkor tanulod meg igazán értékelni azt az életstílust, amivel az élsport jár. Valószínűleg ehhez a felismeréshez kellett ez az úszás nélküli idő. Hogy igazán átérezzem, értékelni tudjam a múltamat és a jelenemet, hogy mennyire szeretem az úszást, mennyi mindent kaptam, tanultam általa. Ez az utolsó időszak, amikor még egyszer kiélvezhetem mindezt, ez az igazi motiváció abban, hogy most is úszok, olimpiára készülök.
Iron Ladyként gondolsz még magadra?
Inkább Iron Motherként.
Ha nem is a riói olimpia 4:26,36-os, akkor világcsúcsot és aranyérmet jelentő színvonalát, de egy 400 vegyes döntőt vizionálsz Párizsban?
Ha 26 évesen, 2015 őszén, Rio előtt hagytam volna ki fél évet, és szedtem volna fel harminc kilót, ennyi idő alatt akkor is brutál nehéz lett volna felkészülni az olimpiára. Pláne most, 34 évesen, babával.
De Párizs az utolsó cél?
Hát…, utána még lehet egy-kettő, de az már nagyon a vége.
Látod? Most sem tudom kimondani, hogy vége.
Motoszkál a fejemben egy-két dolog, sok minden függ attól, hogyan alakul az előttem álló időszak. Mert, ugye, decemberben rövidpályás világbajnokság lesz Budapesten.
És hazai közönség előtt szebb lenne elbúcsúzni, mint Párizsban?
Például.
