Bodó Richárd szerint nagy motiváció, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken megszerezheti az ötödik helyet az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
A magyar csapat története során először százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább, a középdöntőt pedig egy győzelemmel és három vereséggel zárta. A harmadik hely egyben azt is jelentette, hogy pénteken 15 órától Szlovéniával játszhat az ötödik helyért. Győzelem esetén az eddigi legjobb Európa-bajnoki szereplést produkálná a válogatott, a rekordot az 1998-as csapat tartja a hatodik hellyel.
Úgy gondolom, eddig elfogadható tornát produkál a csapat. Voltunk fent, voltunk lent, és itt a lehetőség szépen befejezni, de ehhez mindenkire szükség van! Remélem, győztesen fogjuk elhagyni az Európa-bajnokságot. Nagy motiváció az ötödik hely, ezért össze kell szorítani a fogunkat, és valahogy meg kell csinálnunk
– mondta Bodó, aki szerint szerint a szlovén és a magyar csapat hasonló kaliberű.
Az elmúlt évek egymás elleni mérkőzéseiből kiindulva úgy véli, hasonló figurák, taktika és játékerő várható a két együttestől. Elmondta, hogy a kétirányítós játék az egyik erősségük, de a klubtársára, a balátlövő Borut Mackovsekre is készülnek.