A Feol.hu internetes oldal jelentése szerint a 32 éves Kovács – aki egyéniben egyszeres (2016), csapatban háromszoros (2016, 2017, 2018), váltóban pedig kétszeres (2008, 2011) vb-győztes, ezen kívül négyszeres Európa-bajnok – 2023 év végén levelet írt a magyar szövetségnek, amelyben bejelentette visszavonulását, és a továbbiakban lövőedzőként dolgozik klubjánál, a Volán Fehérvár öttusázóinál, ahol utánpótlás korú versenyzőkkel foglalkozik.
A lapnak elmondta: felnőtt karrierje a 2021-es tokiói olimpiával – ahol harmadik lett – gyakorlatilag lezárult. Azóta nem indult versenyen, az utóbbi időszakban a Volán utánpótlás sportolóit kísérte el nemzetközi eseményekre, edzőként. A hivatalos bejelentéssel azonban eddig várt.
Megfontolt döntés volt, huszonöt évet töltöttem az öttusában, már korábban érlelődött, de féltem kimondani. Aztán amikor meghoztam a döntést, egyszerű lett minden, felszabadultság vett rajtam erőt.
A bronzéremmel záruló, tehát egyértelműen sikeres tokiói olimpiai szereplés után úgy gondoltam, ismét nekivágok a felkészülésnek, szerettem volna kipróbálni magam az új rendszerű, kieséses öttusában. De erre végül nem került sor, a család felülírt mindent, ez lett a prioritás. Az olimpia után tíz hónappal, 2022 májusában jött világra Vincent, a kisfiam már másfél esztendős. Tehát a tokiói játékok után nem sokkal teherbe estem, ami el is döntötte a további sportpályafutásommal kapcsolatos dolgokat” – fogalmazott.
„Egyéniben világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes vagyok, csapatban és váltóban szintén mindent megnyertem, a tokiói bronz számomra arannyal ér fel. Az új típusú akadályversenybe belekóstoltam, a fiatalok számára könnyebb, a hozzám hasonlóan, idősebb sportolóknak óriási kihívás, más izomzat szükséges hozzá, mint ami a lovagláshoz. Ez már nem az én öttusám, én a lovaglással voltam pentatlonista, így is hagyom abba, jó érzésekkel” – mondta Kovács Sarolta.
(MTI)