HIRDETÉS
Sport

„Majd őt is tönkreteszitek?” – feldúltan vette védelmébe a 16 éves dartsost a kétszeres világbajnok

Zac Goodwin/PA Images via Getty Images
Zac Goodwin/PA Images via Getty Images

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a meglepő eredmények mellett Luke Littlerről szól eddig a dartsvilágbajnokság. A 16 éves játékos már három játékost is eltakarított az útjából és nyolcaddöntőbe jutott, ahol Raymond van Barnevelddel játszik majd.

Óriási a felhajtás Littler körül, aki egy kellemetlen ügybe is keveredett: a győzelmek után elfogyasztott kebabbal, valamint a The Sun egyik példányával a kezében fotózták, amiért utólag bocsánatot kért.

A The Sun 1989-ben alaptalanul illette súlyos vádakkal a liverpooli fociszurkolókat 1989-ben, amikor a Hillsborough Stadionban rendezett Liverpool-Nottingham Forest FA Kupa-döntő előtt és alatt összesen 97 drukker vesztette életét a tömegjelenetek során. Littler pedig Warringtonban született, ami Liverpool mellett található, emiatt találták meg többen a közösségi oldalakon.

A fiatal darstsos azzal védekezett, hogy szokatlan még számára az ilyen jellegű médiafelhajtás. És erre utalt a kétszeres világbajnok Gary Anderson is, aki védelmébe vette a fiatal játékost. A skót azt mondta, itt lenne az ideje, ha végre hagynák csak dartsozni Littlert, mert az elmúlt években már több tehetséges játékos felbukkant már, de ez a felhajtás a többségüket tönkre tette.

Nagyszerű tornája van, de mi lesz, ha épp nem megy neki? Akkor majd őt is tönkreteszitek, mi?

– mondta Anderson, aki Josh Rockot hozta fel példaként, akinek a pályafutását a média kiemelt figyelme szerinte két-három évre visszavetette.

Kapcsolódó
Kell ennél nagyobb szenzáció? Nullázták, kiesett a címvédő a dartsvébéről
A legutóbb döntős Michael van Gerwen közben könnyen jutott be a nyolc közé.

Ajánlott videó

„Nemhogy kint enni, levegőt venni nem lehet” – számonkérték a biogázüzemet a dömsödiek a közmeghallgatáson
Elviselhetetlen bűzre panaszkodnak a Pest megyei Dömsöd lakói, ami a legutóbbi közmeghallgatáson is éles vitát váltott ki. A helyiek szerint a 8-10 éve fennálló probléma forrása a településtől délre fekvő biogázüzem, amelynek szaga elviselhetetlenné teszi a mindennapokat, és a helyi ingatlanárakat is negatívan befolyásolja. Az üzemeltető, a Fővárosi Csatornázási Művek képviselője viszont tagadja a felelősségüket. Hangsúlyozza, hogy a gyártás zárt rendszerben zajlik, a tározót tavaly lefedték, a hatósági mérések pedig nem igazolták, hogy az üzem okozná a faluban a bűzt. Az továbbra is tisztázatlan, hogy a szag forrása a biogázüzem, a tehenészet vagy a környékbeli földek szerves trágyázása. A lakók szerint a szereplőknek nem egymásra kellene mutogatniuk, hanem végre valóban meg kellene oldani a problémát.
0 seconds of 8 minutes, 9 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Brüsszel bábjai, rettegő hatalom, LMBTQ-lobbi és sorsdöntő választás – Orbán Viktor és Magyar Péter a nemzeti ünnepen
17:48
00:00
08:09
08:09
 
Olvasói sztorik