Sport

Újabb győzelmével történelmet írt a vébén a 16 éves dartsos

Warren Little / Getty Images
Warren Little / Getty Images

Harmadik meccsét is megnyerte, így bejutott a legjobb 16 közé a 16 éves Luke Littler a dartsvilágbajnokságon.

Az ifjúsági világbajnok Littler ellenfele a harmadik fordulóban a kanadai Matt Campbell volt, aki korábban kiejtette a 13. kiemelt James Wade-et.

Littler jól kezdett, az első két legben hibátlanul kiszállózott, majd a harmadikban is csak egyszer rontott, mikor duplára kellett dobnia, így 3-0-val került előnybe.

Az ifjonc a második játszmában sem lassított, a második leget 130-ról kiszállva söpörte be, és egy újabb 3-0-val már félúton járt a nyolcaddöntő felé.

Campbell a harmadik játszmában megnyerte az első és a második legjét a meccsen, mégsem az övé lett a szett, mert Littler továbbra is nagyon összeszedetten dobott.

Aztán csak összejött a szépítés a kanadainak, de az ötödik szett – amelynek első legjében Littler 164-ről szállt ki –, egyben az utolsó is volt, így a 16 éves angol dartsos lett a legfiatalabb, aki eljutott egy vébén a nyolcaddöntőig.

„A karácsonyi szünetben folyton a meccseimnek az összefoglalóit néztem. Ma hagytam, hogy a nyilaim beszéljenek helyettem” – nyilatkozta Littler, aki a legjobb 16 között a Raymond van Barneveld-Jim Williams meccs győztesével találkozik.

Szintén ott van a nyolcaddöntőben három világbajnok, Rob Cross, Michael van Gerwen, valamint a címvédő Michael Smith is. Hármuk közül Van Gerwen nyert a legsimábban, mert még szettet sem veszített honfitársa, Richard Veenstra ellen.

Darts-vb, 3. forduló:

Scott Williams (angol) – Martin Schindler (német, 26. kiemelt) 4-3 (1-3, 0-3, 3-0, 3-2, 0-3, 3-1, 4-2)
Dave Chisnall (angol, 11.) – Gabriel Clemens (német, 22.) 4-1 (3-1, 3-0, 3-1, 1-3, 3-2)
Rob Cross (angol, 8.) – Jeffrey de Graaf (svéd) 4-2 (3-2, 3-0, 2-3, 3-2, 1-3, 3-1)
Luke Littler (angol) – Matt Campbell (kanadai) 4-1 (3-0, 3-0, 3-2, 2-3, 3-1)
Michael van Gerwen (holland, 2.) – Richard Veenstra (holland) 4-0 (3-1, 3-1, 3-2, 3-0)
M. Smith (angol, 1.) – Razma (lett, 32.) 4-1 (2-3, 3-1, 3-1, 3-2, 3-1)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik