Sport

„Learatom kitartásom gyümölcsét” – otthon vonaton és repülőn élt, Győrben a kézicsapat jokere lett

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI
Hétfőn a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata bejelentette, hogy hosszú távra tervez a 32 éves irányító-átlövő Estelle Nze Minkóval. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékossal a francia L’Equipe készített hosszabb interjút, amelyben elmagyarázta, hogy szerződése lejártakor miért hosszabbít újabb három (plusz egy) évet.

„Győrben végre megtaláltam a helyem, bár eleinte kicsit küszködtem. A három év szerződéshosszabbítás óriási elismerés, főleg 32 évesen. Learatom kitartásom gyümölcsét. Megnyugodva megélhetem ezt a békét, és nem kell feltennem a kérdést magamnak minden novemberben, hogy mit csinálok majd a következő szezonban” – mondta.

Arra a kérdésre, mennyire volt nehéz a helyzete azzal, hogy a világ egyik legjobb irányítója, a norvég Stine Oftedal a posztriválisa, azt mondta, saját magát inkább jokerként jellemezné.

Ez azt jelentette, hogy az edzőimnek időbe telt, hogy megtalálják a szerepemet.

Bár a Brest és a Nantes is szerette volna szerződtetni, az első kérdés, amit feltett magának az volt, hogy akar-e még mindig a legnagyobb címekért harcolni.

„Még mindig bennem van a fejlődés és a komoly teljesítmény iránti vágy. A magyarországi szereplés lehetővé teszi a testem számára az egészség megőrzését, mert jó bajnokságban vagyunk, de keveset utazunk. Franciaországban vonaton és repülőn éltem. Győrben megértették a vágyaimat és terveimet. Hacsak nem játszom 40 éves koromig, egyre kevesebb az esély a hazatérésemre.”

Azt mondta, a párizsi olimpia után szeretne egy kis szünetet tartani. Miután Olivier Krumbholz szövetségi kapitány a játékok után visszavonul, még nem tudja, ezt kivel kell megbeszélnie.

Nze Minko 2019 nyarán szerződött Győrbe, azóta kettő bajnoki aranyat nyert és kettő Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Kapcsolódó
„A kézilabdának élek” – az FTC kézis klasszisának van egy őrült vágya
Akármilyen őrülten is hangzik, Dragana Cvijic hisz abban, hogy csapata idén is Final Fourt játszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik