Sport

Nadal: Djokovicot jobban frusztrálta volna, mint engem, ha nem ő lesz a Grand Slam-rekorder

JAIME REINA / AFP
JAIME REINA / AFP

Rafael Nadal, a spanyolok teniszsztárja azt mondta, tetszene neki, ha a Real Madrid futballklub elnöke lehetne.

A madridi csapat lelkes szurkolójának számító klasszis egy tévéinterjúban ugyanakkor gyorsan leszögezte, hogy ez csupán a jövőben lenne elképzelhető, mert Florentino Pérez személyében a fővárosi klubnak „jelenleg a legjobb elnöke van”.

Számos fordulat akad az életben, és nem tudom, képes leszek-e majd elnökösködni, de az idő eldönti ezt a kérdést” – fogalmazott a 37 éves, az idén csípősérülése miatt alig játszó Nadal. A korszakos teniszező eddig 92 trófeát szerzett, köztük 22 Grand Slam-serleget, utóbbival második a jelenlegi világelső Novak Djokovic mögött, aki 24. címét az idei US Open megnyerésével gyűjtötte be.

Arra a kérdésre, hogy szeretett volna-e a legtöbb GS-trófeával rendelkező teniszezővé válni, azt válaszolta: kétségtelenül. Hozzátette azonban, hogy emiatt nem csalódott.

Úgy folytatta, szerinte Djokovic „ezt sokkal intenzívebben éli meg”, mint ő, és a szerbet jobban frusztrálta volna, ha nem ő lesz a rekorder.

Tervezett visszavonulására vonatkozóan úgy fogalmazott: korábban jelezte, hogy 2024 lehet az utolsó éve az élsportban, ezt most is fenntartja, ugyanakkor százszázalékosan nem jelentheti ki, mivel még ő maga sem tudja. Jelezte egyúttal, hogy nem azzal a gondolattal fog ismét játszani, hogy Roland Garrost vagy Australian Opent nyerjen, mivel tisztában van a nehézségekkel, amelyekkel szembe kell néznie.

Nadal 209 héten át vezette a világranglistát. Kétszeres olimpiai bajnok, egyesben 2008-ban, párosban 2016-ban győzött, a spanyol válogatottal pedig ötszörös Davis Kupa-győztes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik