Sport

A magyar pólócsapat kapusa őrületesen védi a büntetőket

Yuichi YAMAZAKI / AFP
Yuichi YAMAZAKI / AFP

A magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet nyert a fukuokai világbajnokságon, amelynek szombati döntőjében ötméteresek után 14-13-ra nyert a görög csapat ellen.

A mérkőzés utolsó percében bemutatott egy emberfeletti védést a magyarok kapusa, Vogel Soma, de ez még mind semmi ahhoz képest, hogy négy ötméterest is védett a büntetőpárbajban. Nem ez az első eset, hogy megbabonázza az ellenfeleit a magyar kapus, elég az Egyesült Államok elleni negyeddöntőre gondolni, ahol egymás után két büntetőt védett, majd a harmadik amerikai már el is izgulta a lövését és kapufát talált öt méterről.

Vogel azonban már korábban is igazi specialistának számított. Először 2014-ben az ifjúsági világbajnoki címért kellett ötösöket védenie, amikor 17 éves volt. Egy évre rá junior-világbajnokságon a bronzmeccsen is parádézott. A görögöknek különösen elegük lehet már Vogelből, mert miután gyorsan beverekedte magát a Ferencváros felnőtt csapatába, rendre borsto tört az orruk alá. 2018-ban rögtön Európai Szuperkupát nyertek a zöld-fehérek, miután 7-7-es végeredményt követően a magyar kapus lehúzta a rolót az Olympiakosz játékosai előtt.

Egy év után pedig már a Bajnokok Ligája döntőjében találta magát, szemben a büntetőket végző Olympiakosz pólósaival. A 2019-es BL-döntőben elképesztően védett az egész mérkőzésen, majd az ötméteresek közül is kivédett hármat, amivel az FTC lett a hatodik magyar csapat, amely felülhetett az európai klubélet trónjára.

Érdekesség, hogy ezen a döntőn is Varga Zsolt volt az edzője, mint a 2023-as vb-döntőben.

2020-ban megint rajta volt a világ, de legalább Európa szeme. A Spanyolország elleni Eb-döntőben Märcz Tamás szövetségi kapitány a büntetőpárbaj közben küldte be a Fradi feltörekvő kklasszisát. A húzás bevált, Alvaro Granados dobását kivédve nyert aranyérmet a felnőtt válogatottal.

2021-ben csak azért nem kellett már ötösökkel bajlódnia, mert a tokiói olimpián a spanyolok elleni bronzmérkőzésen az utolsó negyedben gólt sem kapott.

Utánpótláskorom óta gyakorlom, hogyan kell kijönni büntető esetén. Persze mindig fel kell frissíteni magát a mozdulatot és a tapasztalatokat

mondta néhány éve Vogel Soma arról, hogy miért megy neki olyan jól ez a műfaj.

Az pedig elmondható, hogy a magyar kapus még mindig csak 26 éves, úgyhogy az ellenfeleink egyelőre jobban teszik, ha nem bízzák a büntetőkre a találkozóikat.

Kapcsolódó
Ötméteresekkel lett világbajnok a magyar pólócsapat
Vért izzadt a görög csapat ellen a válogatott, de körömrágós izgalmak után megszerezte az aranyérmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik