Sport

Őrült dráma után nyerte meg első BL-döntőjét a Fradi

A Ferencváros végig vezetett a címvédő Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-döntőben, mégis ötméteresekkel dőlt el a finálé a magyarok javára. Már a döntőbe jutás is történelmi tett volt a zöld-fehérektől, ugyanis korábban még egyetlen olyan csapat sem volt a legjobb négy tagja, amely a csoportküzdelmek során a negyedik lett. Ezt azonban megfejelte a Fradi a végső győzelemmel, ezzel

a Ferencváros a hatodik magyar együttes, amely BL-győztes lett: korábban a Szolnok, az Újpest és a Honvédnak egyszer-egyszer, a Vasas és az OSC kétszer-kétszer ült Európa trónjára. Az FTC azonban az első a Bajnokok Ligájában, amely a pótselejtezőből indulva hódította el a trófeát.

Lehengerlő volt a magyar csapat parádésan kezdett, az első negyedet 3-1-re hozta betonbiztos védekezéssel és Vogel Soma védéseivel. A következő játékrészt is a Fradi kezdte jobban, 5-2-re is elhúzott, ám a görögök megrázták magukat és felzárkóztak két góllal. Ezután nagyjából egyszerre lőtték a gólokat a csapatok, de a nagyszünetre 8-5-re elhúzott az FTC.

Nem tett jót a pihenő a magyaroknak, dekoncentráltan támadt a Fradi, még egy büntetőt is kihagyott, miközben az Olympiakosz kétszer is betalált. Tíz perccel a meccs vége előtt elveszítette csapatkapitányát a Ferencváros: Varga Dénest harmadjára is kiállították a fináléban. Mégsem fogta meg a csapatot, 10-7-re ellépett az FTC az utolsó negyedre.

Az utolsó szakaszban villámgyorsan betalált a címvédő, ráadásul mindent kihagytak a magyarok, viszont Vogel óriási bravúrokkal tartotta a kétgólos különbséget. Idegesek lettek a csapatok, sok hiba és kevés befejezett akció jellemezte a negyedik negyedet. Vámos Mártont is kipontozták ezután a bírók, majd rögtön egyenlítettek is a görögök, így maradtak az ötméteresek.

Rögtön kihagyott büntetővel indított a Fradi, de öt pár után 3-3 volt az állás, így jöhetett a hirtelen halál. Jansik Szilárd, aki elsőre kihagyta a büntetőjét másodjára bevágta, a görögök viszont hibáztak, így a Ferencváros megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Végeredmény – Bajnokok Ligája, döntő

Olympiakosz (görög)–FTC-Telekom 13–14 (1–3, 4–5, 2–2, 0–3) – büntetők után

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik