Sport

Nem adhatja be magának a pályán az inzulint az olimpiai bajnok teniszező

Foto Olimpik / NurPhoto / AFP
Foto Olimpik / NurPhoto / AFP
Hároméves kora óta cukorbetegségben szenved és inzulinkezelésre szorul Alexander Zverev, ám amíg az ATP-versenyeken megengedték neki, hogy a kispad mellett szúrja meg magát, a jelenleg is zajló Roland Garroson erre nem adtak engedélyt.

A német teniszező elmondta, hogy egy hosszabb mérkőzésen akár ötször is be kell magának adnia a gyógyszerét, amit eddig az ATP engedélyével a pálya mellett meg tudott tenni. Most a Garroson viszont ezt nem engedték neki, hanem megkérték, hogy az egészségügyi szüneteket az öltözőben intézze.

„Az ATP Tour versenyein minden rendben van, a pálya mellett intézhetem az injekciókat, de itt most nem engedik. Most közölték, hogy toalettszünet, mire mondtam, hogy arra kevés lesz a megengedett kvóta, szóval találják ki, hogy mit akarnak pontosan” – nyilatkozta a Eurosportnak.

Zverev jelezte, hogy egy 5 másodperces műveletről van szó, mire azt a választ kapta: furcsán nézne ki, ha mindezt a pályán tenné meg.

Ha nem teszem meg, az életem veszélybe kerül. De ők azt mondták, furcsán venné ki magát. Mire gondolnak, hogy doppingolok?

– akadt ki Zverev.

A német jelenleg négy fordulót sikerrel vett és már negyeddöntős a francia nyílt teniszbajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik